Borászok Borásza 2013

December 13-án a Corinthia Hotelben gyűlt össze a 2012-es Borászok Borásza díj jelöltjeinek java, a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma és az alapító már hagyományosnak mondható év végi koccintásukon, amelynek keretein belül már a 2013-as díj előkészületeit is megtették - írja az Élelmiszer Online.

Kató András, a kuratórium elnöke és Rókusfalvy Pál, a díj alapítója méltatták a 2012-es nagy sikerű díjátadót és egyúttal felkérték a kuratórium tagjait a Borászok Borásza 2013 jelöltlistájának összeállítására, valamint tájékoztatták a jelenlévőket a 2013-as menetrendről:

2013. január 31-ig van ideje a kuratórium tagjainak, hogy egyhangú döntéssel állapítsa meg a Borászok Borásza díj elnyerésére esélyes jelöltek listáját, illetve döntsenek a Magyar borért és az Év borászfelfedezettje különdíjakról. Az elmúlt évek Borászok Borászainak szintén eddig az időpontig kell jelölteket állítaniuk a tavaly elindított Borászok Barátja különdíj elnyerésére.

2013. március 1. már a jelölt borászok határideje, hogy leadják egy-egy szavazatukat 2013 Borászok Borászára és Borászok Barátjára.

2013. április 12. pedig a Borászok Borásza Díjátadógála tervezett időpontja.

Borászok Borásza: A cím birtokosa az a kiemelkedő minőségű bort készítő személy lehet, akit az alapítvány kuratóriuma a hazai bortermelők 50 legjobbja közé jelöl. A győztest egyszerű szavazással választják meg a jelöltek.

Az év felfedezettje különdíj: A kuratórium különdíjjal jutalmazza minden évben az általa jelölt 50 borász közül azt, aki az előző évekhez képest kiugró teljesítményével új felfedezettként jelenik meg a termelők között.

Magyar Borért különdíj: A díjat a kuratórium annak a borásznak ítéli oda, aki megítélése szerint a legtöbbet tette a hazai szőlőfajtákért és az azokból készült borok minőségéért.

Borászok Barátja különdíj: A díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját.

Jelöltállítás: A kuratórium minden tagja egymástól függetlenül saját 50 fős listát állít össze. Ezt követően az előző év Borászok Borásza is összeállít egy önálló 50 fős listát. Az így kapott 8+1 eltérő listát ezután összevezetik, és azok matematikai átlaga alapján határozzák meg minden évben a Borászok Borásza cím elnyerésére esélyes 50 jelöltet. A Borászok Borásza örökös cím, amelyet nem lehet újra elnyerni, őket tehát ismét jelölni sem lehet, DE szavazati joguk örökre megmarad. Szavazategyenlőség esetén a Borászok Borásza díj eddigi nyertesei döntik el, hogy ki kerüljön be közéjük.

A Magyar Borért és Az év felfedezettje különdíjakat a Kuratórium közvetlenül ítéli oda, a Borászok Barátja díjra a Borászok Borászai állíthatnak jelöltet és az adott év 50 BB jelöltje dönt. (forrás: Élelmiszer Online )


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.