Brit éttermek karácsonyi akciója a hajléktalanok támogatására

A StreetSmart nevű angliai szervezet az idén tizenegyedik alaklommal szervezi meg a hajléktalanok támogatására irányuló akcióját, melyben ezúttal is 600 étterem partnerségére számítanak.

Közzétette ez évi felhívását a StreetSmart, melyben ismételten arra kérik a briteket, adományaikkal támogassák a lakóhelyükön élő hajléktalanok téli ellátását. Az akció, csakúgy, mint a korábbi években, ezúttal is az éttermeken keresztül zajlik majd, és a szervezők remélik, hogy az részt vevő mintegy 600 vendéglő látogatói a korábbi évekhez hasonlóan szívesen járulnak hozzá egy jelképes, 1 fontos adománnyal a kitűzött cél eléréséhez. Az adomány nem kötelező, tehát nem kerül automatikusan a számla végösszegéhez, de az étteremtulajdonosok kérésére a tavalyi évben is csaknem félmillió fonttal gyarapodott a hajléktalanok ellátására fordítható kassza tartama. Az akcióban legutóbb olyan neves éttermek vállaltak részt, mit az Arbutus, a Le Café Anglais, vagy a Nobu London. A StreetSmart immáron a mi karácsonyunknak is részévé vált – mondta Gordon Ramsay, akinek étterme, a Maze elsőként állt az akció pártjára, és a leghatékonyabb adománygyűjtők egyikeként jegyzik a sorban. – Hatalmas lehetőség, hogy tolakodás nélkül ösztönözhessük vendégeinket arra, hogy egy számukra szinte jelentéktelen gesztussal a megfelelő időben a megfelelő segítséget nyújthassák. A december végéig zajló kampány bevételéből a StreetSmart kilencvenöt, hajléktalanokat ellátó intézményt támogat, az összeg elosztásakor figyelembe veszik azt is, hogy az adott étterem vendégei által gyűjtött adományok a közeli környék hajléktalanjainak életminőség javítását tegyék lehetővé.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.