Burger csak saját felelősségre

Olyan csípősre készítettek el egy hamburgert, hogy fogyasztása előtt a vendégnek nyilatkoznia kell, hogy elmúlt 18 éves és csak saját felelősségre harap bele a méregerős ételbe - adta hírül a Webbulvár.

Az emberek kisebb része bírja és még kevesebb szereti a csípős ételeket, sőt, legtöbben már az enyhe égető érzésre félretolják az ételt. Ám vannak, akik nem érik be a jól megpaprikázott falatokkal, és a chilievő versenyen is úgy ropogtatják a tömény nyelvzsibbasztót, mint más a sós mogyorót.

Nekik kedveskedett egy bristoli falatozó, ahol egy olyan iszonyatosan csípős hamburgert készítettek el, amelynek fogyasztása közben a vendéget kötelezik a gumikesztyű viselésére, valamint addig ki sem rakják elé az extrém menüt, amíg alá nem ír egy nyilatkozatot, hogy elmúlt 18 éves, és minden felelősséget vállal, ha bármi baj történne a sokak számára már méregként ható hamburger miatt.

Az Atomic Burger nevezetű étteremben a világ két legerősebb chillijét használják a szószhoz alapként: a Scotch Bonnet és a Naga Bhut Jolokia, vagy más néven Ghost Chlili néven ismert veszedelmeket. A csípős ízhez használt Scoville-skála szerint ez utóbbi 1 milliós értékkel bír, összehasonlításképp egy átlagos magyar zöldpaprika legfeljebb ezer, az erősen csípős magyar paprikák 2500, a nálunk is egyre kedveltebb jalapeno vagy egy igazán jó tabasco-szósz pedig maximum 8000 egységnyi csípősséget tartalmaz - na ezt szorozzák fel 125-tel!

Nemcsak ízében, hanem mennyiségében is erős a hamburger: egyetlen szendvicsben három szelet, egyenként fél kilós marhahús-pogácsa és összesen fél kiló sajt van, közrefogva két vastag pizzatésztával. A mellé feltálalt krumplitól egyébként hiába is várna bárki enyhülést: az is bőven át van itatva chiliporral. Mindezért a vendégnek 25 fontot, azaz mintegy 8600 forintot kell fizetnie, de megéri próbálkozni: aki le tudja gyűrni a tüzes veszedelmet, az felkerül az étterem TOP 100 Hírességek Falára, valamint egy Atomic Fallout-póló boldog és büszke tulajdonosává válik. (forrás: ma.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.