Csend? Király!

Csendkirály címmel kampány indult a kulturált szórakozásért több kerületi önkormányzat együttműködésével a fővárosban - jelentették be a támogatók csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatójukon. A kezdeményezéshez csatlakozott az V., a VI., a VII. és a VIII. kerület.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Kovács Sándor Lóránt, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalatfejlesztési igazgatója azt mondta, hogy a cége által indított kampány keretében mintegy 260 fővárosi vendéglátó-ipari egységben szórólapokat, posztereket helyeznek el, amelyeken az este 10 óra utáni csendes, kulturált szórakozásra hívják fel a figyelmet több idegen nyelven is.

Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere azt mondta: nem hisz abban, hogy a kérdést pusztán jogszabályi eszközökkel kezelni lehetne. Az emberekben tudatosítani kell, hogy ha elhagyták a szórakozóhelyet, akkor is figyelniük kell a kulturált magatartásra. Mint hangsúlyozta, a probléma kezelésében az önkormányzatok, a vendéglátók és a vendégek együttműködésén van a hangsúly.

A kampány keretében az V. kerületben kijelöltek 3 közterületet, amelyeken a legsúlyosabb a probléma, ezeket fokozottan tisztítják és ellenőrzik ezután - tette hozzá.

A polgármester szerint a kampányt ki kellene terjeszteni az éjjel-nappali boltokra és az éjszakai éttermekre is.

"Ezt nem úgy kell csinálni, hogy szétforgácsoljuk az erőinket, hanem - és ezt javaslom a többi kerületnek is - koncentráljunk a legproblémásabb részekre" - fűzte hozzá Rogán Antal.

Róna András, a VI. Kerületi Vendéglátó-ipari és Élelmiszerkereskedelmi Üzletek Érdekvédelmi Egyesületének elnöke azt mondta: két éve indítottak egy hasonló kampányt, akkor részben a VI. kerületi "csendrendelet" elleni tiltakozásul. Az akció annyira sikeres volt, hogy mindenképpen támogatják a mostani, jóval nagyobb területet érintő "önszabályozási" felhívást - tette hozzá. (MTI)


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.