Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Ötödik alkalommal szervezi meg a „Mobil Off, Élmény On” programot a budapesti VakVarjú étteremcsalád április 22-28. között. Ezen a különleges héten idén is arra kérik a programban részt vevőket, hogy az étkezés idejére helyezzék mobiltelefonjaikat egy dobozba, és a készülék gombjainak nyomogatása helyett inkább minél több különleges pillanatot töltsenek együtt ez idő alatt egymással.

Ha a család minden tagja vállalja, hogy az étkezés ideje alatt egy lezárt dobozba teszi kikapcsolt mobiltelefonját, akkor a 14 év alatti gyerekek ajándékba kapják a gyerekmenüt az összes VakVarjú étteremben. Ha párosan érkeznek ezen a héten, akkor a mobilmentes vacsoráért cserébe egy-egy pohár gyöngyözőborral kedveskednek vendégeiknek. A nagyszülők és unokák élményekkel teli beszélgetéseit pedig egy-egy Dobay süteménnyel édesítik meg.

VakVarjú MobilOFF / Forrás: VakVarjú
VakVarjú MobilOFF / Forrás: VakVarjú

Étteremcsaládunk ötödik „Mobil Off, Élmény On” elnevezésű mobilmentes hetén a generációkon átívelő kapcsolatot szeretnénk erősíteni azzal, hogy a szülőkkel, nagyszülőkkel való beszélgetéseket az étteremcsaládunkhoz tartozó Dobay cukrászda egy-egy süteményével édesítjük meg. Arra bátorítunk mindenkit, hogy ezen a héten fordítsa meg a szerepeket: legyenek az unokák azok, akik meghívják nagyszüleiket egy közös étkezésre, megmutatva ezzel a generációk közötti kötődés fontosságát. Természetesen várjuk a kisunokás nagyszülőket is, ez esetben a gyermekmenü a mi ajándékunk 

- mondta Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa.

Forrás: VakVarjú
Forrás: VakVarjú
Hogyan lehet részt venni a VakVarjúk mobilmentes hetén?

Nem kell mást tenni, mint április 22-28. között asztalt foglalni bármelyik VakVarjú étteremben, és előre jelezni telefonon vagy online a foglaláskor, hogy a Mobil Off Élmény On programban részt kívánnak venni.

 

 


Százezer eladatlan sertés a magyar gazdáknál

Százezer eladatlan sertés a magyar gazdáknál 

A gazdák több százezer sertést nem tudnak értékesíteni, miközben a vidéki térségeket csődhullám fenyegeti.
Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.
Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták

Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták 

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma. 
Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról

Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról 

A fiatalabb felnőttek számára a borfogyasztás már nem csupán hagyomány vagy gasztronómiai kiegészítő, hanem értékválasztás is.
Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market

Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market 

A gin nemcsak az egyik legnépszerűbb ital és longdrink alapanyag a fővárosban, hanem az egyik legnagyobb ginfesztivál főszereplője is.
Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot!

Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot! 

A Tej Terméktanács országos marketingkampányt indított a hazai előállítású trappista sajt fogyasztásának ösztönzésére.
Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek

Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek 

Hajnali 1-ig nyitva tarthatnak a pubok a brit győzelem 80. évfordulóján.
Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon

Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon 

Tízéves az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok értékeit továbbgondoló, 2015-ben az Eiffel Palace épületében megnyitott St. Andrea Restaurant.
A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.