Eladja a Pizza Hut-ot a BoA

A Bank of America (BofA) eladja Amerika legnagyobb franchise-láncában, a Pizza Hutban lévő részesedését, hogy emelje a saját tőkéjét - írja az mfor.hu

Két magántőke-cég tett ajánlatot a NPC International nevű cégre, ami 1140 Pizza Hut-éttermet üzemeltet. A Bank of America vezérigazgatója, Brian T. Moynihan megerősítette, hogy közel 50 milliárd dollárért eladó a NPC.

Nem csak az étteremláncot értékesítené a Bank of America. Augusztus végén jelentette be a bank, hogy 13,1 milliárd részvényt adott el a China Construction Bank pakettjéből. A tranzakciónak köszönhetően 8,3 milliárd dollárra nőtt az amerikai óriás készpénzállománya. A BofA továbbra is 5 százalék feletti tulajdonosa marad a kínai banknak.
Az amerikai bank nincs túl jó passzban. 2011 második negyedévében 8,8 milliárd dolláros veszteséget, amit jelzáloghiteleken elszenvedett költségek okoztak, anélkül a nyereség 33 cent lenne. Tavaly ilyenkor 3,1 milliárd dolláros pozitív eredményt jelentett a bank.

A 287 ezer embert foglalkoztató bank korábban bejelentette, hogy 2014-ig összesen 30 ezer alkalmazottat kíván elbocsátani. A BofA az intézkedéstől évente 5 milliárd dollár megtakarítást vár. A létszámcsökkentés jelentős részét tényleges elbocsátások helyett úgy kívánják elérni, hogy nem töltik be a megüresedő állásokat.  (forrás: mfor.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.