Elkerülhetetlen az áremelés a sertéshústermékek piacán

A Hússzövetség elnöke szerint a sertéshúsnak és a húskészítményeknek az átadási és a fogyasztói árának is növekednie kell, különben az ágazati szereplők veszteségesek lesznek és kivonulnak a gazdaságból.

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke sajtótájékoztatón hangsúlyozta: "Az elmúlt 6 hétben 60%-kal nőtt a német jegyzés, amit a magyar sertésár is követ. Ez nem azt jelenti, hogy a sertéstenyésztőkre gondmentes időszak vár, hiszen az önköltségek továbbra is nagyon magasak, és az elmúlt években is azok voltak. A helyzetük némileg javult, ez viszont a húsipar számára hatalmas feladat egyben. A sertéstenyésztés önköltsége folyamatosan növekszik. A takarmányok is egyre csak drágulnak, évente többször is, ezt a háború most tovább tetőzi. Egyelőre nem látni, hogy bármi változás lenne, sőt, minden egyes nappal, amíg tart a háború, tovább fokozódik a bizonytalanság és tovább nőhetnek az árak. Továbbá növekednek az energiaköltségek. Sok esetben úgy kötnek szerződéseket a gazdasági szereplők, hogy adott napra kötik: ami ma van, az holnapra már más lesz, ezért minden egyes nap számít.

Döbbenetes, milyen önköltségnövekedés van jelenleg. Az élősertés ára viszont nem fog csökkenni a közeljövőben, ezért a sertéshúsnak és a húskészítményeknek az átadási és a fogyasztói árának is növekednie kell, különben a húsipar veszteséges lesz és kivonul a gazdaságból. A fogyasztók felé azt kell közölnöm, hogy a termékek valódi költségeit meg kell mutatni a fogyasztói árakban. Egyszerűen nem tudjuk ezeket az önköltségeket lenyelni. Ha ez nem sikerül, akkor rengetegen mehetnek majd csődbe - mondta Éder Tamás.

Hozzátette, hogy elképzelhető, hogy valamelyest csökkenni fog a fogyasztás, de ezt a kockázatot be kell vállalni. Fel kell készülni arra is, hogy a termékpaletta is szét fog csúszni, lesznek fogyasztói a prémium termékeknek, illetve az olcsóbb, de még mindig jó minőségű termékeknek is.

Lesznek olyanok, akik a túlélésért küzdenek és lesznek olyanok, akik szintén küzdenek, de tudnak még fejleszteni – akkor pedig el tudnak szakadni a többiektől. 

Forrás: Store Insider


Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.
A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem

A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.
Új Michelin-csillagos menü az égben

Új Michelin-csillagos menü az égben 

Az Emirates Business osztályán utazók 18 új ételt kóstolhatnak, amelyeket a Moët & Chandon válogatott pezsgőivel párosítottak.
Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen

Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen 

Az idei Balaton Fagyija versenyen 31 kreáció közül a veszprémi Füge Fagyizó MEKKóstollak nevű kreációját ítélték a legjobbnak.
Borünnep Szegeden

Borünnep Szegeden 

A bortermelőkhöz több mint húsz vendéglátós csatlakozik, akik sajtokat és egyéb specialitásokat is kínálnak majd a borok és pálinkák mellé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.