Elvesztette három Michelin-csillagát a leghíresebb szusiétterem

Mivel nyilvánosan nem lehet foglalni a tokiói Jiróba, kikerült a Michelin-katalógusból a világ leghíresebb háromcsillagos szusiétterme.

Nem az étterem minőségével volt probléma, hanem azzal, hogy már nem áll nyitva a közönség előtt és így nem felel meg az éttermi katalógus követelményeinek. "Tudomásunkra jutott, hogy Szukijabasi Dzsiro többé nem fogad nyilvános foglalást, emiatt kikerült az érdeklődési körünkből" - közölte a Michelin-katalógus szóvivője kedden, az étteremkalauz legfrissebb tokiói kiadásának bemutatóján. Mint hozzáfűzte: a Michelin politikája szerint csak olyan éttermekkel foglalkozik, ahová bárki bejuthat, ha enni akar. Az ugyancsak háromcsillagos tokiói Szusi Szaito étterem szintén kikerült az új kiadásból hasonló okok miatt.

A Michelin 2020-as katalógusa megerősítette Tokió kulináris fővárosi státuszát. A japán fővárosban 226 csillagos étterem van, több mint a világ bármely más városában – beleértve Párizst is. Tizenegy étterem háromcsillagos minősítést kapott, közülük 3 már egyhuzamban 13. alkalommal.

A Jiro 2007 óta, mikor a Michelin első tokiói kiadása megjelent, minden évben elnyerte a három csillagot. 2014-ben Barack Obama amerikai elnök ott ebédelt Abe Sindzó japán kormányfővel, de az étterem vendége volt Hugh Jackman és Katy Perry is.

Az étterem kilencvenes éveiben járó tulajdonosa, Ono Dzsiro idősebb fia segítségével még mindig szusit szolgál fel, fiatalabb fia pedig egy másik éttermet vezet, amelynek két csillaga van.

A híres Szusi Dzsiro 1965-ben nyílt meg a tokiói Ginza kerületben. Mindig is nehéz volt helyet foglalni az étterembe, de manapság már csak azok élvezhetik a séf 40 ezer jenes (112 ezer forintos) válogatását, akik törzsvendégek, különleges kapcsolatokkal rendelkeznek vagy egy luxusszálló foglal helyet számukra.

A Jiro honlapja szerint az étterem jelenleg nem tud foglalásokat felvenni, amiért elnézést kérnek. Mivel az étteremben egyszerre mindössze tízen tudnak helyet foglalni, a helyzet egy ideig biztos nem fog változni - írják.

 

 

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.