Étteremtűz: ezúttal Balatonlellén

Kigyulladt egy étterem Balatonlellén, a lángok két másik vendéglőre is átterjedtek. A tűzben egy ember megégett, az anyagi kár meghaladja a 30 millió forintot - adta hírül a Sonline.hu.

Kigyulladt egy étterem Balatonlellén, a Móló sétányon, a helyszínre a balatonboglári, a siófoki és a marcali tűzoltók vonultak.
– A tűz a főzőtérben keletkezett, ahonnan a lángok továbbterjedtek a tetőszerkezetre, közel 120 négyzetméter állt lángokban az előkészítő helyiség többi részére, a berendezési tárgyakra majd a raktára és a szociális helyiségekre is – tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. – A lángok átcsaptak a két szomszédos vendéglátó egységre is, ahol az előkészítő helyiségek, a hűtő kamrák és a nyílászárók károsodtak.

A tűzeset során egy férfi a karján és az arcán égési sérüléseket szenvedett, őt a mentők a siófoki kórházba szállították, de nem kellett kórházban tartani. A tűzben az egyik étterem teljesen kiégett, további kettő pedig csak részben károsodott. A tűzoltók megakadályozták a lángok átterjedését a közeli kétszintes társasházra. Az anyagi kár több mint 30 millió forint.  A tűz gócpontja az olajsütőnél lehetett, egyelőre arról nem érkezett szakértői állásfoglalás, történt-e emberi mulasztás a berendezés használata közben a tűzeset idején.

Horváth Iván, balatonboglári tűzoltóparancsnok a sonline.hu-nak elmondta, hogy a több tízmilliós kár mellett a több vendéglátó-ipari egységre is kiterjedő tűzben körülbelül 50 millió forint értékű a megmentett érték. A parancsnok aláhúzta, hogy a lángokból 15 pb-gázpalackot hoztak ki a tűzoltók. Könnyen tragédiába torkollhatott volna  a mentés is, hiszen ezek közül kettő már robbanásközeli állapotba került a tűzben. 

A vendégeket már nem a tűzoltóknak kellett kimenteniük, mert szerencsére a tűz keletkezése után nem sokkal egy, a sétányon tartózkodó rendőrjárőr-pár megkezdte a kigyulladt étterem kiürítését. (forrás: sonline.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.