Európai színvonalú a budapesti vendéglátás

Európai színvonalúak a budapesti vendéglátóhelyek a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének igazgatója szerint. Bobál Pál csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a nyári főszezonban tartott ellenőrzések tapasztalatairól beszélt, amelyeket a korábbi évekhez képest kedvezőbbnek mondott - adta hírül az MTI.

Tájékoztatása szerint a nyári akcióban mások mellett vendéglátóhelyeket, taxisokat ellenőriztek, de folyamatosan jelen voltak a Sziget fesztiválon is.
    Közölte, 137 vendéglőt vizsgáltak és összesen 49 szabálytalanságot tártak fel, ez szavai szerint jelentős csökkenésnek számít. Jellemző problémaként említette ugyanakkor a többletszámlázást és a csomagolóanyag hozzámérését. Komoly előrelépésként értékelte, hogy a nyugtaadással a felszolgálási díjakkal kapcsolatos problémák lényegében megszűntek.
    Ellenőrizték az éjszakai zenés-táncos szórakozóhelyeket is, elsősorban a balesetmegelőzés miatt. Az öt meglátogatott szórakozóhelyen nem találtak problémát.
    Viszonylag kevés szabálytalanságot találtak a taxiellenőrzéseknél. Bobál Pál ugyanakkor megjegyezte, hogy a kiemelt nagy rendezvényeken a taxisok "nagyon jól tájékozottak" voltak arról, hogy ellenőrzés várható.
    A felügyelőség igazgatója a Sziget fesztiválon tapasztaltakról is kedvezően nyilatkozott. Közölte, 173 vendéglátóegységet ellenőriztek, és ezek közül csak 17 kitelepült egységnél merült fel kifogás.
    Az újságíróknak kiosztott anyag szerint a kifogásolt egységek közül 14 vállalkozás még a helyszínen pótolta a hiányosságokat. Ezek a "könnyen javítható" problémák döntően az ár- illetve kiszolgálási mennyiség feltüntetésével, valamint az üzemeltető adatainak hiányával voltak kapcsolatosak.
    A fogyasztóvédelem munkatársai a nyáron ellenőriztek több óvodai játszóteret is. A játékok között "tényleges és közvetlen balesetveszélyt jelentő" eszközökkel a felügyelőség szakemberei nem találkoztak. A kedvező tapasztalatokat a felügyelőség azzal magyarázta, hogy a rossz műszaki állapotú, valamint a felülvizsgálat által korábban balesetveszélyesnek talált eszközök használatát az intézmények már felfüggesztették.
    Arra hívták fel azonban a figyelmet, hogy gyakran nem szabályozzák egyértelműen, kinek a feladata a játékok üzemeltetése és karbantartása.
    A közterületi játszóterek ellenőrzésekor viszont már nem találtak mindent rendben; a vizsgált 18 játszótérből 14-nél volt valamilyen szabálytalanság. A 176 telepített játszótéri eszköz - többségében mérleghinták, hinták - közül 94 volt kifogásolható, egyebek mellett azért, mert nem volt minőségi tanúsítványuk, vagy hiányzott a karbantartási tervük. (MTI)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.