Februárban ismét jön a kávés szcéna seregszemléje

Fenntarthatóság, csúcsminőség, szakmai diverzitás az idei hívószavak a KávéBár Bazáron.

Február 8-9-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tizenegyedik KávéBár Bazár, melynek idén is a Millenáris Park B csarnoka ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával 50 kiállító termékeit; kávékat, borokat, söröket, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket kóstolhatnak egész nap a standokon. A belépő mellé egy újrahasznosított kávéspohár is jár a korlátlan kóstolásokhoz, és tisztított víz is ingyenesen rendelkezésre áll a hidratáláshoz.

A két nap során számos program várja a vendégeket, s több szakmai bajnokság is zajlik. Nemcsak a profik részére lesznek megmérettetések, szombaton rendezik a „civil” kávésok országos versenyét, a Magyar Amatőr Barista Bajnokságot, melyet a professzionális szabályok szerint bonyolítanak le. Velük egy időben lesz a Professional Cup Tasters Challenge verseny, vagyis a kávékóstolók megmérettetése, a nyertes pedig a spanyolországi Xorxios nyerskávé-kereskedő cég nemzetközik cupping továbbképzésén vehet részt. Vasárnap a bárosok is megmérkőzhetnek a pult mögött, a Stay Woke Cocktail Competition verseny indulónak kreatív, élénkítő koktélokat kell készíteniük.

A kísérőprogramok során olyan témák kerülnek elő, mint a karrierépítés, karrierváltás a pulton túlra, a fenntarthatóság és környezetvédelem a kávépiacon, hazai és nemzetközi üzleti trendek, illetve lesz vállalkozói fórum leendő kávézó-tulajdonosoknak Sztorik a kávézóból címmel. Idén is érdemes időben beülni a korlátozott létszámú vezetett kóstolókra, melynek során különleges, prémium párlatok, pezsgők, borok és teák is kerülnek a csészékbe, poharakba a japán szakéktól az érlelt rumokon át a champagne-okig és kínai teákig. Számos program színesíti a KávéBár-hétvégét, s bővített gasztro-választékkal készülnek a szervezők. A nagyközönség és a szakma számára is izgalmas esemény szombaton és vasárnap is 11:00-18:00 között tart nyitva.

Forrás: Turizmus Online


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.