Borászok Borásza 2009. 05. 20 A+ A- nyomtatás Alapvetően különbözik ez a cím az összes eddigi borász díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek egy díj elnyeréséről, hanem maguk a borászok, akik egy-egy szavazatukkal választják ki maguk közül a legjobbat, a Borászok borászát. Ez emeli egészen más rangra az eseményt. A legtöbb szavazatot kapott borász a cím nyertese, amelynek elnyerésével semmilyen anyagi juttatás nem jár.A Borászok Borásza díjat 2009-ben Szepsy István kapta, aki messze földön ismert tokaji különlegességeiről. Az év felfedezettje a felvidéki Bott Frigyes lett, a Magyar borért különdíjat pedig Demeter Zoltán kapta. Erről a két címről nem a borászok, hanem az 50-es válogatottat kijelölő alapítvány kuratóriuma döntött. Az alapítvány tagjai újságírók és borkereskedők: Kató András (Terroir Club), Alkonyi László (Borbarát Magazin), Bányai Gábor Botond (Borigo), Gazda Albert (Index.hu), Romsics László (Törley ) és Zwack Izabella.A 2007-ben alapított díj a harmadik évben ismét Tokaj-hegyaljára került: az első díjazott ugyanis Demeter Zoltán volt. Tavaly az egri Lőrincz György (St. Andrea pincészet) kapta az elismerést.Az év felfedezettje különdíj idén a határon túlra került. A kuratórium különdíjjal jutalmazza minden évben az általa jelölt 50 borász közül azt, aki az előző évekhez képest kiugró teljesítményével új felfedezettként jelenik meg. Bott Frigyes pincészete a Komárom melleti Őrsújfalun található, és a szőlő nagy része a Muzsla és a Béla környéki vulkanikus alapú dombokról származik. Bott Frigyes szintén a terroir borászat képviselője, amikor a készítők a hely adottságait próbálják nagymértékben „átmenteni“ a borba, kerülve az uniformizált ízeket. A Bott családi pincészet csupán az ezredforduló után indult útjára, azonban már jelentős sikereket és elismeréseket gyűjtött be. Az év elején a Magyar Tudományos Akadémia az Év Bora címmel tüntette ki a Bott pincészet 2007-es Vinculum borát a felső kategóriás fehér borok kagóriájában. A rangos versenyen negyven borászat 133 tétele versenyzett. Az akadémiai zsűri méltatásában elhangzik, hogy a Bott pincészet számára a Garam és a Duna által bezárt háromszög földrajzi középpontjában fekvő terület a minőségi borszőlő számára nagyon kedvező mikroklímát kínál. Évente közel 150 hektoliter bort készítenek, javarészt hordós erjesztéssel és érleléssel. Fajtaválasztékuk meglehetősen széles: pinot blanc, tramini, sauvignon blanc, szürkebarát, morva muskotály, királyleányka, olaszrizling, rajnai rizling, pinot noir, merlot. És juhfark... Mint a győztes Vinculum, amely azonban nem kaphatta a Juhfark nevet a keresztségben, mert Szlovákiában ilyen bor nincs is!
Felvidéki borász az év felfedezettje
A Vinum Praemium Alapítvány által kiválasztott 50 legjobb magyar borász választja meg a saját soraikból azt a személyt, aki a Borászok Borásza díjat kapja. A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál, aki maga is készít bort a Budapesttől nem messze található etyeki dombokon - írja a Bumm.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.