Gourmet fesztivál a debreceni Nagyerdőben

Magyarország első természetvédelmi területén, a Nagyerdőn és a Békás-tó partján szuper gasztronómiai rendezvény részesei lehetnek a vendégek július 1-3. között.

A gasztro-kulináris élményeket felvonultató fesztivál kiemelt partnere ezúttal is a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT). A fesztivál szakmai iránymutatásért olyan sztárséfek felelnek, mint Ruprecht László, a SVÉT elnöke és alapítója, továbbá Mészáros Ádám két Michelin-csillagos séf, a BOTANIQ Turai Kastély***** éttermének, a Clarisse konyhájának vezetője, és a debreceni fine dining fenegyereke, Thür Ádám, az Ikon Debrecen séfje.

 

„Fontosnak tartjuk, hogy Debrecenben is megmutassuk az egész régiónak azokat a gasztronómiai különlegességeket, melyeket országunk nyújtani tud, hiszen ezen a hétvégén Balatontól Egerig, Palkonyától Budapestig kalandozhatnak a gasztro-térképen az ide látogatók. Mindezt úgy, hogy kedvező jegyárak mellett valósítjuk meg a rendezvényt azért, hogy minél elérhetőbbé váljon a kultúra ezen műfaja is", mondta Mészáros Réka, a rendezvény főszervezője, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
 

Az erdő szelleme ihlette fogások

A hazai gasztro szcéna kiemelkedő szakmai képviselőinek bemutatása mellett, az erdő ihlette menük nyűgözhetik le a különleges fogások kedvelőit, akik pedig érdeklődnek a sütés és főzés praktikái iránt, azok élményfőzéseken tanulhatnak a legjobb séfektől. A hatalmas szabadtéri kóstolón nemzetközi ízek, vegán és mindenmentes finomságok is a kulináris palettára kerülnek.
 

A Debrecziner Gourmet Fesztivál híreiről weboldalán és Facebook eseményéből értesülhetnek az érdeklődők.


Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.