Hallott már a székely szusiról?

Eddig még mi sem, most azonban kipróbáltuk, és meglepően jól működik. Az Andrássy úton kóstoltuk, a SZÉK Restaurant & Bar újranyitásának alkalmával.

A sajtónak most bemutatott, frissített étlapon mostantól olyan kreációk is helyet kapnak majd, amik a nagyvilág ízeit ötvözik a székely konyha hagyományaival.

 

A SZÉK eddig a hagyományos, Székelyföldről hozott konyhát a modern konyhatechnológia eszközeivel ötvözte. Olyan klasszikusok készülnek itt, mint az egyedi ízesítésű sült húsgombóccal tálalt csorbaleves, a brassói sertésszűz ropogós burgonyával vagy a mics tál házi zakuszkával. Májustól azonban formabontó különlegességek is felbukkannak az étlapon.

 

“Székely klasszikusaink és gourmet fogásaink mellett célunk, hogy innovatív ételkreációinkkal is különlegessé tegyük éttermünket”, mondja Varga Szidónia, a SZÉK Restaurant & Bar székelyudvarhelyi származású tulajdonosa. Ennek első állomása a néhány hete debütált székely szusi, ami erdélyi és magyar alapanyagokat ötvöz a japán konyhaművészettel, izgalmas nemzeti dimenzióba helyezve azt.

Szidónia azt is elmondja a bemutató alkalmával, nehéz fél év van a hátuk mögött. Most derült ki számukra, az Andrássy útat szinte legtöbben turisták látogatják, az itt található luxusüzletekben nem a magyarok, hanem főként a határon túlról érkező tehetősebb turisták vásárolnak. És ennek a határzár egycsapásra véget vetett. De remélhetőleg ismét benépesül majd turistákkal Budapest, most ők alapvetően a magyar és a határ közeléből érkező vendégkörre fókuszálnak.

A tulajdonos elmondja még, az eltelt időszakot arra fordították csapatukkal, hogy még innovatívabb, kreatívabb fogások kerülhessenek az étlapjukra, ha majd ismét nyithatnak. Így került például a Székely szusi a kínálatba, amelynek kapcsán azért, vallja be Szidónia, séfjük először igencsak furcsán nézett, de aztán azt mondta, meglátjuk, mi jön ki ebből, és nekilátott.

 

Mit rejt a székely szusi?

A négy ízben készített székely szusit Aranyhal, Nádszálkisasszony, Ludas Matyi és Kiskanász fantázianéven elnevezett változatban is megkóstolhatjuk: az aranyhalban például füstölt pisztrángot, tormát, sült tojást, spenótot és kelkáposztát találunk, míg a Ludas Matyi sült libamájjal, puliszkával, szilvás hagymalekvárral és római salátával idézi meg japán köntösben a székely ízeket.

Kapor kaporral

Hogy mi jöhet még a székely szusi után? Az Andrássy úti étterem tulajdonosa annyit elárul: a fúziós konyha következő állomásai Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok lesznek. Akik azonban inkább a hagyományos konyha hívei, azok sem fognak csalódni:

"A tavaszra és nyárra séfünk által megálmodott ételkreációinkban megjelenik a kapor, mint jellegzetes ízvilágú, üdítően friss fűszer és gyógynövény, ami kirobbanó és jellegzetes ízével igazán különlegessé teszi ételeinket” - mondja Varga Szidónia.

 „Az új étlapunk kaprosan készített ételei közül kiemelném az pisztrángunk mellé kínált különleges tökfőzeléket, illetve a vásárhelyi édes tejföllel készített túrógombócot, amit akácmézes kaporfagylalttal kínálunk. Ételeink mellé pedig Erdély és a Kárpát-medence válogatott borait, egy sor különleges zöldségpárlatot, pálinkát, hagyományos és ízesített erdélyi söröket kínálunk."

Forrás: SZÉK / Turizmus Online


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.