Home office-ban is kortyolható a magyar sör

Léptek járvány idején a magyar kisüzemi sörfőzde tulajdonosok: házhoz szállítást is vállalnak ezentúl.

Rendelj magyar sört! felkiáltással összefogtak a hazai kisüzemi sörfőzdék tulajdonosai, üzemeltetői, hiszen ők sincsenek jobb helyzetben, mint mások a vendéglátás területén.

A koronavírus járvány miatt a hazai kisüzemi sörfőzdék egy része a fennmaradásért küzd, hiszen az értékesítésük legnagyobb részét adó vendéglátóipar leállt. A fogyasztók jelentleg azzal tudják a leginkább segíteni a sörfőzdéket, ha házhozszállítással rendelnek tőlük.

Ennek segítésére hozott létre, a webshopokat összegyűjtő adatbázist egy sörös online portál.

A kisüzemi sörfőzdékről általánosságban elmondható, hogy HORECA-részesedésük akár a 90 százalékot is meghaladja, így a vendéglátóhelyek és kocsmák korlátozott nyitva tartásának, illetve bezárásának hatása őket sújtja leginkább. A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületlének prognózisa szerint a turizmus megállása miatt a HORECA értékesítések várhatóan a nulla közelébe esnek idén.

A legtöbb sörfőzde akciókat indított, hogy értékesíteni tudja a meglévő raktárkészletét. Az online vásárlást és házhozszállítást úgy is meg lehet oldani, hogy a vásárló ne találkozzon a futárral. Jelenleg több sörfőzde is arra buzdítja a fogyasztóit, hogy rendeljenek online, segítve ezzel a nehéz időszakot élő üzemeket.

Forrás: BeerPorn


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.