Idén ő az Év vendéglőse

Két év szünet után idén újra átadta a rangos szakmai díjat a Magyar Vendéglátók Ipartestülete.

A díjat 2001-ben alapította az MVI. Odaítélésénél mindenkor kiemelkedő szempont az eredményesen végzett munka, a vendéglős társadalom tekintélyét öregbítő, tisztességes szakmai magatartás és a példamutató közéleti tevékenység is.

Az utóbbi két évben (2020-ban és 2021-ben) a covid miatt úgy döntött az MVI vezetősége, hogy nincs mit ünnepelni, mindenki a túlélésért küzdött. Idén viszont az elnökség úgy gondolta, hogy sokan vannak köztünk olyanok, akik az embert próbáló nehézségek ellenére is kitartóan küzdenek évek óta és rászolgáltak erre a díjra. Idén a legtöbb szavazatot Kovács Gábor, a Tenkes Csárda tulajdonosa kapta, így ő lett a 2022. év „Év Vendéglőse" - közölte kapunkat a szakmai szervezet.



A díjazott Kovács Gábor, a csarnótai Tenkes Csárda megálmodója. A magyar hagyományok életben tartásával folyamatosan, magas színvonalon igényes vendéglátást nyújt a hozzá betérőknek. Mindennapjaikban ötvöződik a hagyományos és a modern konyhatechnológia, a magas minőség és a kreativitás. Az alapanyagaik nagy része elsőosztályú bioorganikus, háztáji nyersanyagokból kerül ki. A csárda mellett évek óta működik a Tenkes Kamra, ahol a távozó vendégek a különböző termékekből vásárolhatnak.

Kovács Gábor napi feladatai mellett részt vesz a baranyai kulturális örökség ápolásában, megőrzésében, támogatja a helyi hagyományőrző tevékenységeket, emiatt több elismerésben is részesült. 2016-ban a Baranya Megyei Önkormányzat Értéktár Bizottsága a Tenkes Csárdát felvette a helyi értékek sorába, majd Nemzeti Értékké terjesztette fel. A Magyar Turisztikai Ügynökség Rozmaring díjjal tüntette ki (2019.) és Magyar Turizmus Minőségi díjat is kapott kétszer is. 2018-ban Baranya Fejlődéséért díjjal, 2019-ben „Az Év Vállalkozója" díjjal tüntették ki. A Pannon Borrégió Top 5 tiznkét éve minden évben az első 5 étterem közé sorolja a Tenkes Csárdát, 2019-ben a Best of Budapest & Hungary vidéki étterem kategóriában díjazta. 2019-ben a VOSZ elnöksége a szakembert „Az év vállalkozója" díjban részesítette, 2022-ben Országos Év Vállalkozója lett. 2021-ben vitézi címet nyert el. Tagja több szakmai és vidéki helyi szervezetnek is.

 


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.