Immár „hivatalosan” is megkezdődött a 2017-es sörszezon

A Sörszövetség harmadik éve rendezi meg,,Sör mi több” elnevezésű, évadindító eseménysorozatát.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Immár hagyományosan egy szezonnyitó ünnepséggel indította a Sörszövetség az idei sörszezont április 26-án. Schillinger Attila, a szervezet igazgatója kiemelte: a hazai gyártók kiváló minőségű söröket állítanak elő és fontos szereplői a magyar gazdaságnak. Négy hazai gyárban mintegy 1700 főt foglalkoztatnak és 24000 fő foglalkoztatását teszik lehetővé a söripari értékláncon keresztül. A szövetség tagjai a tavalyi évben 72,5 milliárd forinttal járultak hozzá a központi költségvetéshez. Schillinger Attila megjegyezte, idén tovább dolgoznak a sör és a modern magyar gasztronómia kapcsolódásának erősítésén. Ehhez jó alapot szolgáltat a prémiumkategóriájú termékek forgalmának tavalyi, mintegy 10%-os növekedése.

Az MSSZ harmadik éve rendezi meg a ,,Sör mi több” elnevezésű eseménysorozatot, amely mára a sörkultúrát fejleszteni kívánó sörgyártók összefogásának szimbóluma lett. A szezonnyitón részt vettek sörfőző kisüzemeket képviselő cégek és szervezetek, valamint innovatív sörtechnológiákat fejlesztő startup vállalkozások is. A szövetség igazgatója Vásárhelyi Istvánnak csapolta az első korsó idei nedűt, a sörgasztronómus ezt követően különleges grillétel- és sörpárosításokat mutatott be.
A szervezők reményei szerint az idei szezon is a minőségi sörök, illetve a hozzájuk passzoló ételek tudatos, kulturált fogyasztásának jegyében zajlik majd.


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.