Ismeri Ön Jane Walkert?

Ha nem, komoly hiba. Annyit segíthetünk, hogy a jó öreg Johnnie-hoz is köze van.

Jön a Johnnie Walker női verziója, a Jane Walker, adta hírül a Bloomberg híre nyomán a 444.hu.

A világ egyik legismertebb skót whiskyjét gyártó Diageo a női fogyasztókat célozva limitált kiadású whiskyvel állt elő az amerikai piacon: az ital az ismert logó női verziójával, és új névvel, Jane Walker néven jelenik meg. A vállalat alelnöke, Stephanie Jacoby szerint abban bíznak, hogy ezzel sikerül szélesíteni a fogyasztók körét, közben pedig ünnepelni is tudják a nemek közötti egyenlőséget. A kihívás azért is nagy, tette hozzá a menedzserhölgy, mert a scotch eddig kifejezetten férfiakra célzott ital volt.

Nem a Diageo az egyetlen nagyvállalat különben, amely mostanában próbálja megszólítani a brand átalakításával a női fogyasztókat, nemrég a KFC cserélte le egy időre Sanders ezredest Reba McEntire countryénekesnőre.

A Diageo évek óta próbálja szélesíteni a fogyasztók körét: 2016-ban indítottak kampányt a latinókra és a veteránokra célozva is. A londoni székhelyű vállalat emellett más területen is igyekszik a női szerepek fontosságát hangsúlyozni: áprilisra a vállalat igazgatótanácsának fele nőkből fog állni, és a Diageo ezen kívül olyan hirdetőügynökségekkel szeretne együtt dolgozni, ahol legalább egy női igazgató tevékenykedik.

A Jane Walker első körben 250 ezer üveggel fog megjelenni az Egyesült Államokban márciustól kezdve. Minden egyes eladott üveg után pedig egy dollárt fognak adni egy női jogokkal foglalkozó szervezetnek.

Forrás: Bloomberg / 444.hu


Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.