Jónás és a bálna

A bibliai történet szerint, amikor Jónást bedobták a tengerbe, egy cethal gyomrában élte túl a három napig tartó tengeri utazást. Jónás egyik mai utódja, az e névre hallgató kézműves sörház a pesti Bálna gyomrában már csaknem két (hó)napja nyitva – és egyre többen látogatják.

Ez már csak azért is nagy eredmény, hiszen amúgy a sokat megélt Bálna (lánykori nevén: Cet) gyomra igen üresen kong: az említett kézműves sörház, valamint egy-két korán bezáró kávéházon, kisbolton, kiállítási termen kívül semmi nincs nyitva a belsőjében.

Pedig ottjártunkor épp Radics Gigi koncertezett a legfelső szinten, de egy-két bágyadt nyugdíjason, meg néhány megrögzött Gigi-rajongón kívül mást nem találtunk az amúgy másutt a fővárosban ezerrel dübörgő szombat éjszakában.

De maradjunk a Jónásnál: Reketye Trifán Zoltán vágott bele a valóban nem mindennapi vállalkozásba, akinek alig pár hete volt megteremteni azt az indusztriális minimális designú tágas belső teret, amely jól illik az elsősorban fiatal közönséget megszólító helyhez.

Magyar kézműves sörfőzdéktől (Legenda, Brandecken, Kárpi) kínál különféle kézműves söröket, amelyek mind míves módon, adalékanyagok felhasználása nélkül készülnek, akárcsak azok a kézműves szörpök (cola stb nincs), amelyek szintén szerepelnek még a kínálatban.

160 nm-nyi terasz is tartozik Jónásékhoz, amely tavasztól- késő őszig nyilván közkedvelt lesz majd, főleg ha megvalósul az a fővárosi turisztikai elképzelés, miszerint tavasztól hajók állnak majd meg a Dunán a most még igencsak korgó gyomorral árválkodó Bálnánál. 


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.