Kanadai kávézók americano helyett canadianót kínálnak

A nemzeti büszkeség jeleként a klasszikus americanót canadianóra nevezték át kanadai kávézókban. A mozgalom azt követően alakult ki, hogy Donald Trump bejelentette: 25 százalékos importvámot tervez kivetni a kanadai termékekre, írta meg  a Design Taxi nyomán a Kreatív.

Mint írják, a mozgalmat elindító brit-kolumbiai székhelyű Kicking Horse Coffee nemrégiben arra ösztönözte a kávézókat országszerte, hogy kövessék példájukat, és

az americanót kereszteljék át canadianóra, és ezzel is fejezzék ki ellenállásukat. A felhívás jelentős visszhangra talált, Kanada-szerte számos kávézó bevezette a változtatást.

Az átnevezést többen úgy értékelték, mint a nemzeti büszkeség erősítésének módját és egyben a kanadai termékek támogatásának ösztönzését, mondván, hogy az apró gesztusok – mint például egy étlapon szereplő tétel nevének módosítása – nagy jelentőséggel bírhatnak a kulturális identitás megerősítésében.


Fotó: X/Ann Lawlor

Míg a kávézókban az átnevezési trend nagyrészt a politikai és gazdasági feszültségek miatt alakult ki, a canadiano név különben az americano egy régóta ismert változatára is utal. Ugyanis ismertebb társával, a forró vízzel hígított eszpresszóval ellentétben

a canadiano néha eszpresszó és csepegtetett kávé keverékéből készül, ami erősebb, erőteljesebb ízvilágot eredményez.

 


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.