Költészet, gasztronómiai ínyencségek a Centrálban, és egy hűséges négylábú kalandjai

Ahol az irodalom, a gasztronómia és egy eltűnt, majd szerencsésen hazatért kutya története fonódott össze egy emlékezetes, családias hangulatú délelőtt során.

Ifjú költők társasága: a Centrál Irodalmi Zsúr sikere

Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group alapító-tulajdonosa beszámolt a tavaly ősszel indított Centrál Irodalmi Zsúr program váratlan, óriási sikeréről. A kezdeményezés keretében minden kedden középiskolás diákok töltik meg a kávéházat, hogy együtt fedezzék fel az irodalom világát, és saját verseket is fabrikáljanak. A legtehetségesebbek pedig csatlakozhatnak a Centrál Költők Társaságához. A program népszerűsége miatt a júniusig tartó időszakra már minden hely rég betelt, de április 10-től újra lehet jelentkezni a következő tanévre a kávéház honlapján.

Tavaszi gasztroforradalom: új étel- és italkínálat

Nagy Gábor, az Eventrend másik alapítója kis késéssel érkezett a programra, de ennek oka igazán megható volt: családjuk idős, süket kutyája a reggeli séta során elveszett, de szerencsére később épségben hazakerült. Gábor ezt követően bemutatta a Centrál Kávéház tavaszi gasztronómiai újdonságait, amelyek a “forradalmian modern klasszikus” jegyében születtek. Az új étlapon és itallapon a hagyományos ízek modern csavarral jelennek meg, olyan különlegességekkel, mint a Tiramisu Martini vagy a levendulás krémes. A kávéház célja, hogy a múlt ízeit ötvözze a jelen kulináris trendjeivel, így nyújtva felejthetetlen élményt vendégeinek.

Kultúra és kulinária találkozása a Centrálban

Az esemény során egyértelművé vált, hogy a Centrál Kávéház nem csupán egy hely, ahol finom ételeket és italokat kínálnak, hanem egyben igazi kulturális találkozóhely is, ahol az irodalom és a gasztronómia elválaszthatatlanul összefonódik. Legyen szó egy inspiráló irodalmi programról vagy egy ínycsiklandó reggeliről, ebédről vagy vacsoráról – a Centrál mindig különleges élményt nyújt vendégeinek.

Az előételek között különlegesen gazdag a hortobágyi palacsinta választék - húsos és húsmentes változatban is
Az előételek között különlegesen gazdag a hortobágyi palacsinta választék - húsos és húsmentes változatban is
Fotó: Eventrend Group

 

A történelmi nagykávéház nevéhez méltóan igazi Grand Burger a friss kínálatból - ha valakinek ez sem elég, a Centrál bécsi szeletét is mellé rendelheti
A történelmi nagykávéház nevéhez méltóan igazi Grand Burger a friss kínálatból - ha valakinek ez sem elég, a Centrál bécsi szeletét is mellé rendelheti
Fotó: Eventrend Group

Desszert és kávékülönlegességekből nincs hiány
Desszert és kávékülönlegességekből nincs hiány
Fotó: Eventrend Group


Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen

Magyar drazsét díjaztak egy rangos európai versenyen 

Magyar aranyérem az egyik legrangosabb nemzetközi csokoládé versenyen. És ugyanezen az édes viadalon egy ezüstérmet is odaítéltek a hazai pályázónak.
A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon

A spanyol sztárséf is főz a Gourmet Fesztiválon 

A május 24-i, szombat esti hatkezes főzés során Dani García és Giorgio Cavicchiolo (Alelí) valamint Varjú Imre (Flava) séfek együtt főznek.
Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal

Határokon átívelő ízek – két séf, három azonos alapanyaggal 

Gasztropárbaj a Michelin-csillagok árnyékában.
Növelte árbevételét a Zwack

Növelte árbevételét a Zwack 

A Zwack Unicum Nyrt. a 2024 április 1. és 2025 március 31. közötti 2024/2025-ös üzleti évben bruttó 38,788 milliárd forint árbevételt ért el.
Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől

Szőlő alapú gintermékek hazai szakemberektől 

Közel 430 millió forint támogatással valósította meg a fejlesztést.
Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában

Híres csehországi sörfőzdék a nagy elődök nyomában 

Több, mint négy százalékkal többet készítette tavaly, mint 2023-ban.
A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon

A Botaniq Bár és a Bibo is ott a Gourmet Fesztiválon 

Michelin-csillagos éttermek, népszerű street food helyek, borászatok, cukrászdák és kézműves finomságok egy helyen.
Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.