A Laid Back zenekar kult-slágerére utaló elnevezés és a megvalósítás módja egy három évvel ezelőtti nyugat-európai utazás eredményeként született, mondta az üzlet szeptember 1-i megnyitója alkalmával Méry Zoltán tulajdonos, a Friss és Ropogós Sütőipari Kft. vezetője, keszthelyi illetőségű vállalkozó. Álma az volt, hogy helyben működő pékséget ötvöz a vendéglátással, mindezt a vendégek számára önkiszolgáló módon megvalósítva, professzionális szakmai háttérrel, kiegészítve a bolt kínálatát a hely okán kóser pékáruk és szendvicsek kínálatával is. A különleges mix-üzlet közel 100-féle, frissen készített pékárut kínál (köztük például Franciaországból beszerzett alapanyag alapján mennyei croissant-t), kora reggeltől késő éjszakáig tart nyitva, és 11 beosztottnak biztosít a mai nehéz időkben munkát. Méry a megnyitó alkalmával még elmondta: további hasonló üzlet megnyitását is tervezi, bár azokat már nem ő szeretné létrehozni, hanem együttműködés keretében partneri viszonyt alakítana ki más vállalkozókkal.
Magad Uram, ha szolgád nincs
A pesti Belváros közelében, a Dohány utcai Zsinagóga szomszédságában megnyílt Magyarország első önkiszolgáló péksége és kávézója Bak®man néven.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.