Márton-nap a Vörösmarty téren

A november 8-án megnyitott és egészen 2020. január 1-jéig üzemelő Budapesti Téli Fesztivál és Vásár ezen a héten a Márton-napra fókuszálva várja a vendégeket.

A Vörösmarty téren a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) a vásár 7 hetében más-más tematikus gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat – most, Szent Márton hetében libaételekkel és újborral.  

Szent Márton napot több mint 1000 éve ünnepeljük a lehető legkülönbözőbb módokon. November 11. a naptárban ősidők óta a tél kezdetét jelöli, mely egyben a karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap. Ekkor zárultak le az éves gazdasági munkák, e napon kóstolták meg az újbort és vágták le először a tömött libákat, így a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, ezért az ünnep alkalmával a vendéglátóhelyek ehhez illő menüvel várják a vendégeket.

A Vörösmarty téren – a vendéglátóhelyeken – itthon és külföldön évtizedek óta elismert vendéglősök állnak a pultok mögött, akik hagyományhűen, kistermelői alapanyagokkal, a magyar családi kisgazdaságok legjobb termékeivel dolgoznak.

A vásár ideje alatt a látogatókat közel 160 nívós program várja. A színpadon népzenei, jazz, crossover, alternatív, blues, soul koncertre kerül sor hétköznaponként és hétvégén egyaránt. A gyerekeket hétvégenként bábszínházi és zenés-táncos előadásokkal várják a színpadon.

Eközben a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásáron több mint 120, komoly minőségi rostán átesett és szigorú szabályokat betartó kézműves kínálja termékeit a Vörösmarty téren. Az árusok több mint fele a Magyar Kézműves Szövetség tagja. A családok együtt vagy a gyerekek csoportokban készülhetnek megfogható formában a téli ünnepkör eseményeire: a tavaly megújult kézműves játszóházban várják a gyerekeket, akik a gyertyaöntés, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit sajátíthatják el a fűtött faházban.

További információ:

https://www.budapestinfo.hu/hu/2019---budapesti-adventi-es-karacsonyi-vasar

 


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.