Megkapta a harmadik Michelin csillagot Alain Ducasse étterme

Bár a jól értesültek már tavaly tudni vélték, hogy az Alain Ducasse at The Dorchester megkapja a harmadik Michelin csillagot, végül a 2010-es kiadásban ért fel a csúcsra a francia szuperséf a Dorchester Hotelben lévő étterme. A Michelin Guide szigetországi kiadványa január 19.-én kerül a könyvesboltok polcára.

A tavalyi rekordterméhez képest az idén „mindössze” 18 vendéglátóhely érdemelte ki az egy csillagos besorolást, miközben 13 étterem bejárata mellől szerelik majd le a jövő héten a kitüntető jelvényt. A vesztesek között van a hírek szerint üzleti szempontból is mélyrepülésbe kerülő Gordon Ramsay londoni étterme, a Claridge is.

Azért marad dicsekedni valója a „káromkodós” Ramsay-nek, hiszen a Restaurant Gordon Ramsay továbbra is őrzi három csillagát, akárcsak Heston Blumenthal The Fat Duck-ja, amelynek megítélését nem rontotta a tavalyi ételmérgezés sem. A negyedik háromcsillagos brit földi étterem továbbra is a Michel és Alain Roux Waterside Inn-je.

Derek Bulmer, a kalauz szerkesztõje elmondta: az elmúlt év nehéz volt a szállodák és éttermek számára, de akik rugalmasan, és kreatívan kezelték a kialakult helyzetet, sikeresen jutottak túl a gazdasági válság időszakán "A séfeknek sokkal leleményesebbeknek kellett lenniük, az éttermeknek pedig alkalmazkodniuk kellett az evési szokások változásához" – mondta.

Érdekesség, hogy a kiadó azért adta ki a megjelenés előtt az eredménylistát, mert valaki, vagy valakik kiszivárogtatták a sajtó számára az értesüléseket. Ezek a világhálón történő „nem hivatalos” közzétételét előzték meg az eredmények előzetes kommunikációjával.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.