Megkóstoltuk a legjobb pálinkát!

Csütörtök délelőtt egyszerre két elismerést ünnepeltünk egy sajtótájékoztató keretein belül a Veritas Winebar-ban: Márton János pálinkamester több évtizedes munkásságát a Pálinka Nemzeti Tanács "Pálinka Életműdíjjal" ismerte el, valamint a Márton és lányai pálinkafőzde magyar kajszibarackból készült pálinkája kapta az "Agrárminisztérium Pálinkája 2019" címet.

Az esemény megnyitása után Felkai Beáta az Agrárminisztérium főosztályvezetője röviden bemutatta a 2014-ben indult Nemzeti Pálinkakiválóság Programot, amit tavaly év végén újítottak meg. Ez nem egy verseny, ez egy minősítés, amivel a minőségi magyar alapanyagból készült pálinka kulturált fogyasztására hívják fel a figyelmet. A cél, hogy az érdeklődők, a célközönség számára megfelelő, minőségi és izgalmas válogatást tudjanak összeállítani, ami illeszkedik a gasztrotrendekbe is. Idén először hirdették meg az Agrárminisztérium Pálinkája címet, ami egy szakmai zsűri által odaítélt elismerés.

Ezt követte Márton János beszéde, amelyben először megköszönte a díjakat. Elmondta, fontos, hogy a Nemzeti Pálinkakíválóság Programot a minisztérium szakmai érdekek mentén újította meg, így a versenyen a bírák nem lehetnek a termelők emberei, üdvözölte továbbá, hogy az Agrárminisztérium díjához minimum 3 maximum 9 mintát kell beadni a legfontosabb kategóriákból.

Márton János kitért arra is, hogy manapság minden adott a pálinka készítéshez - a gyümölcsöt és az oktatást, a technológiát, berendezést is meg lehet venni. A valóban jó pálinka születéséhez azonban szakértelemre van szükség: neki vagy a kollegáinak ízérzékelés és íz - illatmemória terén annyit kell tudnia, mint egy sommeliernek vagy a legobb séfeknek.

A Márton és lányai is ezt az utat járta be: beszereztek minden beszerezhetőt, de nem hagyták ki az embert sem, sőt. Öt bírálójuk rendszeres képzésekre jár, így nem csoda, amikor a berendezéseket úgy üzemeltetik, hogy abból a legnagyobb hatékonysággal tudják kicsalni a megfelelő íz- és illatjegyeket. A szakember szerint a pálinkakészítés aromavadászat: a célja, hogy az állandó minőséget tartva a gyümölcsből az aromák átmenjenek a párlatba.

A díjnyertes kajszi

"Hála Istennek tavaly elfagyott a barack" - említi a kiemelkedően finom kajszibarack pálinka egyik okának Márton János. Elmondta, így abba a kevés maradék termésbe tette a növény az összes energiáját, minden tápanyagot - igaz ezt meg is kellett fizetni, a megszokottnak több mint a duplájába került az alapanyag. A másik okként a tapasztalatot említette: amióta működik a Márton és lányai, azóta mindig készítenek barackpálinkát, versenyeztetik is ezeket, így különösen ebben a fajtában nagy tapasztalatra tettek szert.

A sajtótájékoztatón a kajszibarack pálinkán túl áfonya és zölddió likőrt is kóstoltunk. Az áfonya Márton János kedvence, a zölddió különlegessége pedig az, hogy az egyik veje családi receptjének tökéletesítése során született.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.