Miért ragaszkodunk ennyire a gönci barackhoz?

Klassz helyen tartották tájékoztatójukat a hetedik Gönci Barack Vigasság szervezői. Vegyük ezt szó szerint, ugyanis június 22-én, pénteken az Andrássy úton, a Klassz étteremben tájékoztatták az újságírókat a június 6-7-én, már hagyományosan megrendezendő Gönci Barack Vigasságról. A hallottak alapján érdemes az abaúji térségbe látogatni és bepillantani az eredetvédett gönci kajszibarack ünnepére, tenni egy sétát a híres, sziklára épített Boldogkői várba, belekortyolni az eredeti gönci barackpálinkába és beszívni a friss, vidéki levegőt.

.„Hogy miért ragaszkodunk ennyire a gönci barackhoz? Ebben a térségben születtünk és ugyan voltak kitérőink, de ide tértünk vissza felnőttként, a vidék nyugalma újra elvarázsolt minket. Itt éljük álmainkat és itt kamatoztatjuk a máshol megszerzett tapasztalatainkat” - ezzel köszöntötte a résztvevőket a vigasság főszervezője, Czakó Mónika, Bestillo Pálinkaház egyik tulajdonosa. Ő az, aki szívén viseli, hogy a térségben lakók felismerjék, a hungarikummá nyilvánított gönci barack ismertté és turisztikailag is vonzóvá teheti az abauji kistérséget.

Be is mutatta társait: már a kezdetekkor felismerték a lehetőséget az encsi Anyukám mondta étterem tulajdonosai, akik tevékenyen részt vesznek a vigasságban, valamint a Stílusos Vidéki Értelmiség (SVÉT) vezetője Ruprecht László is, aki idén először csatlakozik a vigassághoz, és megszervezte, hogy júliusban a felhíváshoz csatlakozó éttermekben az eredetvédett gönci barack legyen - ahol lehet - az ételkínálatok egyik alapanyaga.

Július első hétvégéjén, a Zemplén kapujában ilyenkor minden a barackról szól, a Boldogkői vár, a Bestillo Pálinkaház és Terra-Boldogkő Látványpince is mámorító gyümölcsillattal telik meg. Lesz pálinkafelismerő verseny, főzdelátogatás, pálinkakóstolás, kemenceizzítás, sütemények, barackos finomságok: szörp, lekvár, méz, rétes, fánk és különleges gönci barackos ételek. Valamint természetesen gyermekprogramok és egy kis zenés, táncos körítés. Fellép Gájer Bálint, a Blahalouisiana, a Magashegyi Underground és Hobo is az együttesével.

A tájékoztatón Angerman László sommelier, és Biár Gabi segítségével részt vehettünk a pálinkafelismerő versenyen, így lesz ez majd a vigasságon is, valamint a Klassz és az Anyukám mondta séfjei megmutatták, mit ehetnek majd ebédre a vendégek a vigasságon. Aki a környéken szeretne megszállni, azt családias fogadók, hangulatos vendégházak várják Boldogkőváraljától Tállyán át Telkibányáig.

Forrás: Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.