Mit kérdezne egy száz évvel ezelőtt élt cukrászmestertől?

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Mesterségek nyomában sorozata különleges és egyúttal módon idézi fel a múltat.

Az októberi Mesterségek nyomában programokban  egy száz évvel ezelőtti cukrász és pincér szemüvegén keresztül idézhetjük fel a múlt emlékeit az Édes emlékek (2016. október 12., szerda, 17 óra) vagy a Mesél a főpincér (2016. október 19., szerda, 17 óra) programokon keresztül.

Ha valaki pedig aktívabb kikapcsolódásra vágyik, vezetett túrák segítségével járhatja be a környéket illetve az épületet a Mit rejt a ház? ( 2016. október 16. vasárnap, 15 óra) vagy a  Kockás abrosz, Krúdy-fröccs (2016. október 23., vasárnap, 15 óra) programokon.

Az MKVM idén is tartalmas kínálattal készül a szeptember 26. és november 13. között megrendezésre kerülő Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozatra és már látogatható az MKVM jubileumi kiállítása is, mely az 50 éves múzeum történetét, valamint gyűjteményeiben őrzött különleges tárgyakat ismerteti. A látogatók megtekinthetik többek között Görgei Artúr Franck kávé számláját, valamint a tizenegymillió-ötszázezredik Hubertusos üveget

A programokra regisztráció szükséges. .

Forrás: Vendég&Hotel Online


Igazi borkülönlegesség volt a kínai elnök búcsúajándéka

Igazi borkülönlegesség volt a kínai elnök búcsúajándéka 

Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-pinget egy 1949-es évjáratú Tokaji Aszúval ajándékozta meg.
Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.