MNGSZ mestervacsora Zamárdiban

Különös csavar és érdekes aktualitás: olyan mestervacsorára invitálja vendégeit a Balaton déli partjára, Zamárdiba a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, amelynek a dolgok jelenlegi állása szerint nincs tétje. 

Ugyanis hiába avatnak mesterré négy szakácsot és egy cukrászt, ma a mesterképzés állami – kamarai – szintre tolódott, és ezzel megkérdőjelezik a szövetség legnagyobb éves rendezvényének eredményét, célját és legfőképp a mesterjelöltek fáradságos munkáját.

 „Másfél éve ismerjük, és próbáljuk áthidalni ezt a problémát” – mondja Krivács András, az MNGSZ elnöke. „Azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy a mesterképzés kizárólagos kamarai szintre helyezése nem megoldás, így tárgyalássorozatot kezdeményeztünk, amely mind a mai napig tart” – teszi hozzá a napokban újabb kétéves ciklusra újraválasztott elnök.

Mi a szövetség válaszlépése?

Más szakmai szervezettekkel történő összefogás, egy élhető és vállalható mesterképző rendszer kialakítása, sorolja tovább Krivács. És hozzáteszi, mivel szövetségük a hatvanas évektől évente vállalja és vállalja fel tagjaik körében a mestervizsgát, e szép hagyományról nem tudnak és nem is szeretnének lemondani – ezért továbbra is folytatják rangos programjukat, a mestervacsorákat. Végül még egy fontos érvet hallunk az elnöktől: akik náluk a mesterjelölteket vizsgáztatják, mindegyikük rendelkezik kamarai mesteroklevéllel is, ahogyszövetségük tagjai közül a mesteri címmel rendelkező szakácsok, cukrászok és felszolgálók legtöbbje is.

Kik az új mesterek?

A Balaton-parti, elegáns rendezvény főszereplője ezúttal kétségtelenül az az öt, szakácsruhába öltözött fiatalember – Kovács Csaba, Réczeg József, Szabó Csaba, Tímár Albin szakácsok és Lazányi János cukrász –, akik mestereik irányításával készítették el hidegkonyhai munkájukat, amelyet a lobbiban állítanak ki, és amelynek profizmusát mindenki megcsodálja. Majd következik az általuk készített, hatfogásos ételsorból álló vacsora, amelyet a 180 fős vendégsereg örömmel tüntet el.

Egyébként a most mesteri címet szerző szakemberek már korábban is szereztek érdemeket: a nemzeti szakács- és cukrászválogatott tagjai ők, valamint a Békés Megyei Culinary Team és a nemzeti katonai válogatott tagjai, konyhai munkájukat Varga Károly, Volenter István, Kostyál Gábor és Ambrus György mesterszakácsok irányítják, a vizsgázó cukrászt pedig Horváth Ferenc mestercukrász készítette fel.

Merre visz az út tovább?

A vacsora után következik a mesterré avatás. Eskü, fogadalomtétel, a díszes oklevél átadása. Az elnök ünnepi záróbeszédében a szakképzés fontosságára, a mesterek felelősségére hívja fel a figyelmet. Az MNGSZ újjáválasztott vezetősége pontosan tudja, merre visz tovább az út, mikor, hol kell lobbizni, kiállni társaik érdekében az igazukért. Mesteri lesz az alakítás.

Forrás: Vendég & Hotel


Százezer eladatlan sertés a magyar gazdáknál

Százezer eladatlan sertés a magyar gazdáknál 

A gazdák több százezer sertést nem tudnak értékesíteni, miközben a vidéki térségeket csődhullám fenyegeti.
Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.
Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták

Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták 

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma. 
Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról

Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról 

A fiatalabb felnőttek számára a borfogyasztás már nem csupán hagyomány vagy gasztronómiai kiegészítő, hanem értékválasztás is.
Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market

Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market 

A gin nemcsak az egyik legnépszerűbb ital és longdrink alapanyag a fővárosban, hanem az egyik legnagyobb ginfesztivál főszereplője is.
Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot!

Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot! 

A Tej Terméktanács országos marketingkampányt indított a hazai előállítású trappista sajt fogyasztásának ösztönzésére.
Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek

Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek 

Hajnali 1-ig nyitva tarthatnak a pubok a brit győzelem 80. évfordulóján.
Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon

Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon 

Tízéves az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok értékeit továbbgondoló, 2015-ben az Eiffel Palace épületében megnyitott St. Andrea Restaurant.
A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.