Negyvenöt belga sörfőzde egy budapesti fesztiválon

Negyvenöt belga sörfőzde 250 féle sörét, köztük 65 féle csapolt sört kóstolhatnak meg a hétvégén a 8. Belga Sörfesztivál vendégei a Bálna Budapestben.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A világon egyedülálló sörkultúra bemutatását célzó háromnapos fesztiválon csak gyümölcssörből több mint 40 félét lehet majd megkóstolni a közkedvelt meggyesektől és málnásoktól a barackoson át egészen az egzotikusabb ízűekig. A korábbi évek igénye és sikere nyomán idén csapolva is ki lehet próbálni a kókuszos és banános mellett kétféle málnás búzasört, a Wittekerke Rosét és a Bacchus Raspberryt. A tavalyi év egyik kedvence, a Barista Chocolate Quad 11 százalékos kávés-csokis quadrupel szintén elérhető lesz idén már csapolt formában is.


A hétvége egyik különlegessége a De Hoorn "mikrosörfőzdében" készült Cornet, amelyet frissen forgácsolt tölgyfa hordóban érlelnek, és amelyhez friss tölgyfaforgácsot is hozzáadnak, hogy az érlelődő sört még inkább átjárja a tölgyfa íze.

Bár kávét nem árusítanak a péntektől vasárnapig tartó fesztivál területén, a látogatók 3 féle kávés sör közül válogathatnak az idén. A Barista Chocolate Quad mellett bemutatkozik a Broeder Jacob Double Espresso és a Préaris Quadroccino - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A fesztiválra érkezik a Léfebvre sörfőzde alapításának 140. évfordulójára korlátozott mennyiségben készült Barbar Cuvée Spéciale, amely szintén igazi kuriózum az ínyencek számára. A mézzel és egyéb fűszerekkel főzött Barbar Blonde "ünnepi" verziója narancsvirágmézzel, korianderrel és keserűnarancs-héjjal készült.

Az idei évben első alkalommal egy német sörfőzde, az Einsiedler is képviselteti magát a fesztiválon, valamint amerikai trappista sörök is bemutatkoznak a hétvégén.


A sörök mellé a látogatók sörkorcsolyaként fogyaszthatnak szarvaskolbászt, házikolbászokat és sonkákat, tepertőt, valamint különleges sajtokat is, például meggyes ale sörrel készült kecskesajtot. Desszertként a belga csokoládék és pralinék széles választéka sem hiányozhat a fesztivál kínálatából.
   

A könnyebb eligazodás érdekében tavaly bevezetett ízvilág szerinti kategorizálási rendszerbe belekerül mind a 250-féle sör, amely a fesztiválon csapolt, vagy üveges formában kóstolható lesz. A kategóriák, valamint a sörkalauz a www.belgasor-fesztival.hu oldalon előzetesen megtekinthetőek, de a helyszínen is elhelyeznek a standok felső részén az ízvilágra utaló eligazító táblákat.

Az idei fesztivál újdonsága a limitált darabszámban, kizárólag elővételben megvásárolható sörkóstoló belépőjegy, amely 20 mini pohár sör elfogyasztására jogosít. A legnagyobb sörrajongók számára Be(er)hero jeggyel készülnek a szervezők, amely szintén elővételben beszerezhető. A "hősöknek" szóló belépőjegy az ajándék egyedi nyakpánt és a fesztiválpohár mellett 15 normál pohár sör elfogyasztására biztosít lehetőséget. A korlátozott számban elérhető jegyek a www.belgasormester.hu oldalon vásárolhatóak meg és tetszés szerint felhasználhatóak a fesztivál három napja alatt.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.