Nem lesz szlovák Tokaji

Egyre valószínűbb, hogy Szlovákia elveszíti a Tokaj védett eredetmegjelölést – írja az Új Szó a szlovák agrártárcára hivatkozva. A minisztérium tájékoztatása szerint ugyanis veszélybe került az a szlovák-magyar kétoldali megállapodás, amely lezárhatta volna a hét éve húzódó vitát, és amelyről a felek hónapok óta tárgyaltak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Szlovák Szabadalmi Hivatal kezdeményezésére az Európai Unióban (EU) hétfőn bejegyezték a „Tokaj Szőlészeti Térség” termékleírását. A hivatal ezt a Tokaji Társulás kérésére, a szőlészetről és borászatról szóló jogszabályra hivatkozva tette a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium jóváhagyása nélkül – jelentette be Simon Zsolt miniszter.„Ezzel csak az a gond, hogy az említett törvény már nem érvényes. Az élelmiszerekről szóló hatályos jogszabály pedig kimondja, a szeszes italok oltalom alatt álló eredet-megjelölésének bejegyzése előtt az illetékes tárcának jóvá kell hagynia a termékleírást” – tette hozzá a miniszter. Azzal, hogy a Szlovák Szabadalmi Hivatal ezt elmulasztotta, egyrészt törvényt sértett, másrészt magára vállalta a Tokaj márkanév védelmének felelősségét Szlovákiában azzal a 18 tokaji szőlőbirtokossal egyetemben, akik a társulást alkotják.

„Év végéig kellett volna leadnunk a magyar féllel egyeztetett, egységes termékleírásokat, ami lehetővé tette volna, hogy Szlovákia is előállíthasson valódi Tokajit” – mondta a miniszter. A hivatal váratlan közbelépése ezt meghiúsította, hiszen a rendszer az újabb módosítást már nem teszi lehetővé, ezért kérdéses, ezek után hogyan lehet összehangolni a szlovák Tokaj és a magyar Tokaji termékleírását.

„Ahhoz, hogy Szlovákiában Tokajit termelhessünk elengedhetetlen, hogy a termékleírás minden részletében egyezségre jussunk a magyar féllel. A Tokaj Szőlészeti Térség azonban nem terméket, hanem területet jelöl” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint fennáll a veszélye annak, hogy ezt a megjelölést Magyarország ismét megtámadja.

Mint ismeretes Magyarország áprilisban az Európai Bíróságon beperelte az Európai Bizottságot (EB), azt követelve, hogy törölje a Tokaj Szőlészeti Térség (Vinohradnícka oblast Tokaj) eredetvédett megjelölést Szlovákia számára, mivel azt jogalap nélkül jegyezte be, hiszen az EB-nek a 2009. június 30-án elfogadott szlovák jogszabályban szereplő Tokaji Szőlészeti Térség (Tokajská vinohradnícka oblast) elnevezést kellett volna regisztrálnia – olvasható az Új Szó honlapján. (Forrás: Agromonitor, Új Szó)


Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.