Nem létező éttermekbe járnak a franciák

Nincs étlap, nincs számla és egyik étterem sincs benne az útikönyvekben sem - írja a Hír24.

Hogy lehet rájuk bukkanni? Ehhez minimum franciának kell születni, vagy még az utazás előtt keríteni kell egy jó barátot, aki jártas ezeken a helyeken. Az éttermek ugyanis ad hoc jönnek létre, a tulajdonosok, hogy elkerüljék a konfliktust a hatóságokkal – például a hiányzó működési engedély vagy az adó miatt – leendő vendégeiket szóban, ismerősökön keresztül vagy SMS-ben értesítik.

Az éttermeket lelkes, önjelölt szakácsok működtetik, olyanok, akik már megunták, hogy csak ismerősöknek főznek. Ezért havonta párszor átalakítják saját lakásukat étteremmé és vadidegen érdeklődőknek szolgálnak fel, nem ritkán 70 eurós vacsorákat.

A pontos helyszínt és az időpontot a résztvevők általában valamilyen rejtélyes üzenetet követve tudhatják meg. Nyomozniuk kell a beépített ember után például egy könyvesboltban, vagy egy helyi szupermarketben, aki egy előre megadott című könyvet olvas, vagy egy előre megbeszélt tárgyat szorongat. Ő mondja meg a címet, ahova ezután a maximum 25 fős társaság megérkezik.

A titkos éttermek nemcsak a franciákat ihlették meg, a világ több nagyvárosában - például New Yorkban és Tokióban - is működnek hasonló, titkos vacsorák, ahol a vendégeket a kíváncsiság és a különleges ételek szeretete hozza össze.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.