Ordacsehiben megkezdődött az európai szüret

A Csabagyöngyével kezdődött meg az európai szőlőszüret tegnap Ordacsehiben. A hungarikumnak számító szőlőfajtát jelentős mennyiségben csak a dél-balatoni borvidéken termelik - adta hírül az Agromonitor.

Varga Bálint, a badacsonyi Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője, az előző évekhez képest korábban megkezdett szüretet személyesen elindító borász az MTI-nek elmondta: az országban egyedüliként ők készítenek bort a korai érésű illatos Csabagyöngyéből, amelynek különlegessége, hogy az év első boraként már augusztus végén, szeptember elején forgalomba kerül. Az idén is elsőként a magyarok ihatnak újbort nem csak Európában, de az egész északi féltekén - tette hozzá.

A Balaton Agrár Zrt. ültetvényein termelt Csabagyöngyéből készült, a friss szőlő ízét megőrző bor kuriózum a könnyű, gyümölcsös borokat kedvelők számára, amely igazi hungarikum - mondta a szakember. Ez a bor azért kerülhet a szüret után már néhány héttel az asztalra, mert kíméletes szőlőfeldolgozással, hideg erjesztés és szűrés után azonnal, érlelés nélkül palackozzák. Varga Bálint közölte: a stabil piaccal rendelkező borból évente 120-150 ezer palackkal készítenek, ami kitart a következő szüretig.

A Varga Pincészet Ordacsehiben mintegy húsz hektáron termeltet Csabagyöngyét. Ebből hat hektár új, úgynevezett szűz telepítés, amely az idén először ad termést. A szüretet ez utóbbival kezdték, és mivel a fiatal, másfél éve telepített tőkékről még nem lehet kombájnnal szüretelni, ezért kézzel szedik le a termést. Erről a területről hektáronként 40 mázsával számolnak.

Összességében mintegy 1 300 mázsa Csabagyöngyét, a tavalyi mennyiség kétszeresét vásárolják fel a Balaton Agrár Zrt.-től, az előző évi árnál mintegy 25-30 százalékkal magasabb, 80-100 forint közötti kilogrammonkénti áron - tájékoztatott a borász. Sokáig a francia bozsolét tartották a világ legkorábban elkészülő borának, amely novemberben került a piacra. Mára ez megváltozott, évek óta Magyarországon készül el az első újbor, ráadásul egy magyar nemesítésű, kifejezetten jó, korai érésű, kevesebb növényvédelmet igénylő szőlőfajtából, a Csabagyöngyéből - hangsúlyozta Varga Bálint. (Agromonitor)


Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat

Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat 

A gazdák több százezer sertést nem tudnak értékesíteni, miközben a vidéki térségeket csődhullám fenyegeti.
Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.
Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták

Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták 

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma. 
Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról

Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról 

A fiatalabb felnőttek számára a borfogyasztás már nem csupán hagyomány vagy gasztronómiai kiegészítő, hanem értékválasztás is.
Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market

Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market 

A gin nemcsak az egyik legnépszerűbb ital és longdrink alapanyag a fővárosban, hanem az egyik legnagyobb ginfesztivál főszereplője is.
Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot!

Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot! 

A Tej Terméktanács országos marketingkampányt indított a hazai előállítású trappista sajt fogyasztásának ösztönzésére.
Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek

Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek 

Hajnali 1-ig nyitva tarthatnak a pubok a brit győzelem 80. évfordulóján.
Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon

Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon 

Tízéves az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok értékeit továbbgondoló, 2015-ben az Eiffel Palace épületében megnyitott St. Andrea Restaurant.
A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.