Összeomolhat a brit vendéglátóipar az EU-s vendégmunkások nélkül

A Brit Vendéglátóipari Szövetség által megrendelt tanulmányból kiderül, hogy a szektor munkaerejének 24%-a EU migránsokból áll és a Brexit után 10 évvel a munkaerőhiány 1 millió lesz, ha az EU migrációja 2019-re nullára esik vissza.

A vendéglátás jelenleg az Egyesült Királyság negyedik legnagyobb iparága, a GDP 10%-át teszi ki. A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) szerint, ha jövőben nem érkeznek majd az EU területéről dolgozók a vendéglátásba, akkor komoly toborzási krízis fog jelentkezni. Csak ez az ágazat jelenleg 200 ezer álláslehetőséget hirdet és évi 60 ezernél többre tehető a pótlási igény. 

A BHA által megrendelt és a KPMG könyvvizsgáló cég által készített tanulmányból kiderül, hogy a vendéglátás és a turizmus a legjobban érintett szektor az EU-n belüli migráció korlátozásával.  A BHA ezért egy 10 éves stratégiai tervet küldött a brit kormánynak arról, hogyan lehetne több dolgozót toborozni a szektorba és egyben, hogyan lehetne csökkenteni az EU-ból érkező dolgozók számát. A stratégiai terv a népesség három szegmensére koncentrál, a munkanélküliekre, a munkaerőpiacra visszatérőkre és a fiatal generációra. 

A KPMG tanulmányából az is kiderül, hogy a szektor munkaerejének 24%-a EU migránsokból áll és a Brexit után 10 évvel a munkaerőhiány 1 millió lesz, ha az EU migrációja 2019-re nullára esik vissza. A jelenleg dolgozó pincérek és pincérnők 75%-a, a szakácsok 25%-a és a háztartási személyzet 37%-a az EU-ból származik. 

Ufi Ibrahim, a Brit Vendéglátóipari Szövetség vezetője elmondta: "A KPMG-jelentésből kiderül, hogy a vendéglátás és a turizmus komoly nehézségekkel szembesül majd, ha jelentősen csökken az EU-ból érkező munkavállalók száma. A kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy közép- és hosszútávon is számottevő munkaerő állományra lesz szüksége Nagy-Britanniának az EU-ból. Ezek a dolgozók eddig is sokat hozzátettek az iparunk és általában az Egyesült Királyság gazdaságához. A kormánynak szerepet kell vállalnia abban, hogy ösztönözzük a brit állampolgárokat, hogy ismerjék meg a turizmusban és a vendéglátásban lévő karrierlehetőségeket." 

A teljes angol nyelvű KPMG jelentés itt olvasható. 


NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.
Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját

Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját 

A kísérletre Dobos C. József cukrász halálának 100. évfordulójának tiszteletére került sor.
Nápolyi pizza a pesti Michelin-ajánlott olasz étteremtől

Nápolyi pizza a pesti Michelin-ajánlott olasz étteremtől 

Közös pizzázással támogatja a Virtuózok fiatal tehetségeit az Alelí Budapest étterem.
Végéhez közeledik a koreai influenszer budapesti gasztrotúrája

Végéhez közeledik a koreai influenszer budapesti gasztrotúrája 

A fináléban hat darab lángost fogyasztott el a korai mokpang influenszer.
Letisztult designnal Burger King-nyitás az Omszki-tónál

Letisztult designnal Burger King-nyitás az Omszki-tónál 

Budakalászon nyitotta meg 59. magyarországi egységét a gyorsétteremlánc.
Zöld lámpa a  szupermarketlánc első bolti kocsmájának

Zöld lámpa a szupermarketlánc első bolti kocsmájának 

A tervek szerint a kocsma a dundonaldi üzletben kap helyet, amely a Lidl reményei szerint új vásárlókat vonz majd az üzletbe.
Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének

Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének 

A két ikonikus piros tábla mellett a harmadik is ott „tündököl” a Stílusos Vidéki Éttermiségivel (SVÉT-tel) együtt.
Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet 

A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort

Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort 

Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba

Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba 

Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.