Száz év után zár be a siófoki Fogas

"Profilváltás miatt a berendezést kiárusítjuk" tették ki a feliratot kedden a siófoki belváros patinás éttermére, a Fogasra - adta hírül a sonline.hu.

Verhás Attila tulajdonos, Siófok egyik legrégebbi vendéglátósa megerősítette a hírt: huszonegy évnyi működtetés után bezárta, eladja a vendéglőt.

A közel száz éve Fogasként ismert étterem a sokadik olyan üzlet a belvárosban, amelyik kénytelen bezárni. Kávézók, pizzériák dobták be a törülközőt, sőt, a másik patinás hely, a Csárdás étterem is, amióta elkezdődött a pláza építése és a siófoki belvárost gyakorlatilag „kivonták a forgalomból”. A bezárt üzletek üzemeltetői azt mondják: elfogyott a tőkéjük, így aztán idejük sincsen kivárni, hogyan alakul majd át a városközpont a pláza és az új főtér elkészülte után - írja a sonline.hu.

Ezzel merőben ellentétes, amibe a város másik régi vendéglőse, Majoros János vágta a fejszéjét. Egy éve karácsony előtt égett porig a nádfedeles siófok-széplaki Piroska csárda és Majoros János most újjáépíti. – Ez egyben talán válasz is azoknak a rosszindulatúaknak, akik szerint magam gyújtottam föl, akik biztosítási csalást emlegettek – mondta a sonline.hu-nak  Majoros.

– Kezdettől az újjáépítésben gondolkodtam, noha sokan le akartak beszélni. Én azonban látok még fantáziát a vendéglátásban, mert bízom magamban és a családomban. Tudom, hogy sorra zárnak be a vendéglátó egységek, én meg most építek újat. Az egyik fiam is ezt a szakmát választotta, a feleségem is besegít, attól tehát nem kell tartanom, hogy magamra maradok. Piroska fogadó, ez lesz a neve, mert szálláshelyek is lesznek és rendezvényekre is alkalmassá tesszük. Persze nem nádtetős lesz, a régi búbos kemence azonban marad, sőt, a bejárat, a fogadótér is ezt stilizálja majd. (forrás: sonline.hu)


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.