Szicsek Feketeribizli pálinkája győzött

A Pálinka Nemzeti Tanács idén új alapokra helyezve rendezte meg az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt. 50 főzde 335 mintát indított a versenyen, a kereskedelmi főzdék részvétele rekordszámú volt. A 335 minta 8 főkategóriában (almatermésűek, csonthéjasok, bogyós gyümölcsök, szőlő, törköly, vadgyümölcs, ágyas és vegyes) versenyzett egymással.

Az eredményhirdetéssel egybekötött rangos díjátadó gála a Mezőgazdasági Múzeumban volt június 19-én, ahol az ágazatért felelős szakpolitikusok, intézmények vezetői, a pálinkás szervezetek, lovagrendek, a nevezők és a bírálók együtt ünnepelték a helyezetteket: 99 bronz, 114 ezüst és 63 aranyminősítés került átadásra. Köszöntőt mondott Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, az eseményt pedig Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg.

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny legjobbjai:

• Magyarország legjobb pálinkája – 2014: Szicsek Pálinkafőzde Kft. - Feketeribizli

• Champion - almatermésűek kategóriában: Zsindelyes - Jonagold alma pálinka

• Champion - csonthéjas gyümölcsök: Gyulai Pálinka Manufaktúra - Szilvapálinka

• Champion - bogyós gyümölcsök: Szicsek Pálinkafőzde – Feketeribizli Pálinka

• Champion – szőlőből készült pálinkák : 1 Csepp Pálinka - Piros veltelini szőlő pálinka

• Champion – törkölyből készült pálinkák: Zedon - Villányi törkölypálinka

• Champion – vadgyümölcsből készült pálinkák: Schiszler Pálinkafőzde - Madárberkenye

• Magyarország 2014. évi legeredményesebb bérfőzetője/magánfőzője: Dr. Gyenesei István

• Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje I.: Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.

• Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje II.: Harmatrázó Pálinkaház

• Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje III.: Szicsek Pálinkafőzde Kft.

A verseny győztesei egy másik Hungarikum, a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített díjakat vehették át Béli Géza Versenyigazgatótól és Mihályi Lászlótól, a Pálinka Nemzeti Tanács elnökétől.

Forrás: Vendég & Hotel

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.