A nyolcvan órás, alapvető nyelvismeretet kínáló kurzus egy pályázatcsomag egyik elemeként valósul meg, egy e-marketing oktatással összekötve. A szervezők arra számítanak, hogy a képzés révén legalább 20-30 szállodás, vendéglős tanulhatja meg a szomszédos ország nyelvének alapjait.
Horváth Balázs, a mosonmagyaróvári Tourinform-iroda vezetője az MTI-nek elmondta: hosszabb ideje azt tapasztalják, hogy csökken a korábban szép számmal érkező németajkú vendégek aránya a városban.
Ennek egyik oka, hogy a felnövekvő nemzedékek gondolkodásában "Magyarország már nem a találkozások országa", azaz a kelet- és nyugatnémet rokonok közös nyaralásának a helye - jegyezte meg.
Hozzátette: ugyanakkor - különösen magas euró-árfolyam - idején erősen megugrott a Szlovákiából érkező vendégek aránya, akárcsak a cseheké; mindkét nemzet tagjai elsősorban a fürdőturizmus iránt érdeklődnek.
Tapasztalataik szerint az irodájukhoz fordulók egyharmada magyarországi, ugyanekkora a németajkú vendégeké és a Csehországból, illetve Szlovákiából érkezőké. (MTI)
Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
(MTI) - A változó igényekre válaszolva szlovák nyelvtanfolyamot szervez tagjai számára a Szigetköz Turizmusáért Egyesület - közölte az MTI-vel Gráfi Szabolcs elnök.
Bezár a Balaton térségének első vegán étterme
Hét év után bezár az ikonikus étterem.
Vége a strandidénynek - a balatoni fagylaltosok összegezték az idei szezont
Legtöbbjüknél az idei forró nyáron jelentősen megnőtt a forgalom.
Fedezzük fel újra a zöldségeket!
Napjainkban mind többen hagyják el a húst, és köteleződnek el a vegetáriánus vagy a vegán táplálkozás mellett, akár átmeneti jelleggel (pl. a veganuár alatt), akár véglegesen.
Betiltanák a vendéglátóhelyek teraszain a dohányzást
Az új szabályozást azzal magyarázzák, hogy a korábbi, 2009-es szabályozás óta sokat változott a dohánypiac.
Újabb étteremben húzzák le a rolót - ezúttal Szolnokon
A megemelkedett költségek, a sok bizonytalanság és nehézség arra késztette őket, hogy meghozzák ezt a fájdalmas döntést.
Athén a világ egyik legmenőbb gasztronómiai úti célja
Annak ellenére, hogy mindössze 627 ötcsillagos étteremmel és 31 Michelin-besorolású helyszínnel rendelkezik, úgy tűnik, Athén megnyerte magának a felmérés résztvevőit.
Jön a Nápolyi Pizzériák Éjszakája
A kezdeményezés idén még több pizzériával/étteremmel folytatódik - az ország számos pontján.
Tokaji borok sikerét hozta az idei borverseny
Tokaji borok bizonyultak a legjobbnak a 3. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen, amelynek eredményeit szombaton hirdették ki a budapesti Corinthia Hotelben megtartott Winelovers 100 Nagykóstolón.
Így kapcsolódik össze az alkoholtrendek változása és a turizmus
A Spirit Tourism egy gyorsan fejlődő ágazat, ami lehetőséget kínál a helyi turizmus növekedésére, ezáltal munkahelyek teremtésére és a helyi gazdaságok fellendítésére.
Stratégiai partnerség egy rummal?
Bizony, a mai világban ez nagyon is megtörténhet. Hiszen az imént jelentették be, hogy a FLAVA Kitchen & More lett az Eminente rum márka első hazai képviselője.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.