Szóljon a Hard Rock!

Több, mint 12 hónapnyi tervezési és kivitelezési munka eredményeként 2011. december 14-én, szerdán, megnyitott Budapest egyik legforgalmasabb terén, a Vörösmarty téren, Magyarország első Hard Rock Cafe-ja.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A lokáció tökéletes, hiszen a fővárosba érkező turisták mindegyike megfordul ezen a téren, és a hazai közönségnek is a kedvencei közé tartozik a Váci utca, a Deák Ferenc utca és a Vigadó utca találkozása.

A nagy múltú Pesti Hazai Első Takarékpénztár épületét Alpár Ignác tervezte, és 1915 óta ékesíti fővárosunkat. Jelenleg az ide tervezett bevásárlóközpont még nem nyitott meg, az épület azonban immár ismét teljes pompájában gyönyörködteti a bevásárló utca elején sétálókat.

A Hard Rock Cafe a tér sarkán helyezkedik el, mintegy 1100m2 alapterületen, 5 szinten. A belsőépítészeti, építészeti tervezését teljes mértékben a DVM group csapata végezte, és így sikerült egy itthon egyedülinek számító izgalmas, Hard Rock Cafe életérzést sugárzó enteriőrrel meglepni a látogatókat. A tavaly ősszel elkészült első belsőépítészeti koncepciók után további 7 hónapra volt szükség ahhoz, hogy a mai megjelenésnek megfelelő végső tervek elkészüljenek. Egy olyan összetett munkánál, mint a Hard Rock Cafe, nem szabad elsietni a dolgokat, sőt: minden újabb nap jobb és jobb végeredményt jelent. A DVM group már a kezdetektől versengett a kivitelezői munkák elnyerésért, amely a tervezési folyamat végére már nem volt kérdéses a Hard Rock Cafe számára sem.

A 30 művészt meghívó pályázatra beérkező művek zsűrizésére - híven a zenei vonulathoz - Kiss Tibort, a Quimby alternatív rockegyüttes képzőművész frontemberét is meghívták. Végül Baditz Gyula szobrászművész és Láng Tamás grafikusművész pályázati anyaga nyerte el a zsűritagok tetszését. Így állhat ma e gyönyörű és izgalmas duplaspirál-gitár fém alkotás a Cafe központjában, válaszként a falakon elhelyezett relikviákra.


Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.