Szorosabb irányítás alá vonja a marketinget a Burger King

Marketing igazgató helyett a márka és az operatív üzleti folyamatok irányításáért közösen felelős globális vezetőt nevezett ki a Burger King. A gyorsétterem-lánc kevesebb mint egy éve kinevezett nemzetközi marketing igazgatója, Natalia Franco távozik a cégtől, a pozíció pedig egy átszervezés keretében megszűnik - értesült a MarketingWeek.

A marketinget a teljes vállalat operatív vezetője, Jonathan Fitzpatrick közvetlen irányítása alá vonta össze az étteremlánc, aki egyúttal a Burger King márkáért felelős igazgatóként tevékenykedik tovább.

Az átalakítás hátterében az értesülések szerint a hálózatot korábban felvásárló 3G Capital befektetési csoport új tulajdonosi filozófiája áll. A Burger King szerint az átszervezéssel és a márka, illetve az operatív tevékenység irányításának összevonásával meggyorsítható a nemzetközi döntéshozatal, és a vállalat gyorsabban reagálhat a piaci változásokra.

A legújabb hazai Burger King egység múlt hét pénteken, a Sky Court, azaz Égi Udvar nevű új utasterminálon került átadásra a Liszt Ferenc repülőtéren. A szerdán Ferihegyi repülőtérről átkeresztelt légikikötő új csarnoka, a 2-es terminál A és B épülete között kapott helyet, benne éttermekkel, vámmentes boltokkal, kávézókkal és a Malév új business várójával.

(forrás: marketinginfo.hu / Franchisepotál)


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.