Tarolnak a magyar borok a nemzetközi mezőnyben

Csaknem száz magyar bor szerzett érmet a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) védnöksége alatt rendezett legnagyobb németországi versenyen, a Berliner Wein Trophy (BWT) nevű mustrán, amelynek eredményeit szerdán hirdették ki a német fővárosban.

A berlini magyar nagykövetség közreműködésével benevezett 325 magyar bor közül 95 kapott aranyérmet, kettő - egy tokaji és egy balatonboglári - pedig elnyerte a legmagasabb elismerést, az úgynevezett nagy aranyérmet. Magyarország ezzel a nyolcadik helyen áll - Olaszország, Spanyolország, Németország, Franciaország, Portugália, Ausztria és Kína után -, az érmek borvidék szerinti megoszlása pedig azt jelzi, hogy ismét jól szerepelt a többi között Tokaj, Badacsony, Szekszárd és Villány. Ugyancsak kiemelkedő eredmény, hogy hat aranyérmet hoztak el a hazai bioborok, vagyis az ökológiailag fenntartható rendszerben, felszívódó vegyszer nélkül termesztett szőlőből készített magyar borok.

 

A BWT-t 2004 óta rendezik meg, évente két bírálati körben, februárban és júliusban. A német bormarketing társaság (DWM) szervezésében mintegy négyszáz nemzetközi szakértő a két kört együttvéve évente nagyjából 14 ezer bort értékel. A verseny szabályai alapján a teljes mezőny legfeljebb 30 százaléka kaphat elismerést. Szintén a napokban ért véget egy másik rangos németországi bormustra, a Mundus Vini tavaszi bírálati köre, amelyen 46 ország 242 szakértője több mint 7500 bort értékelt.

A düsseldorfi Prowein nemzetközi szakmai vásáron kedden ismertetett eredmények szerint nagy aranyéremmel tüntettek ki három magyar bort - egy villányi, egy szekszárdi és egy tokaji -, 16 magyar bor pedig aranyérmet kapott. A Prowein a világ legrangosabb bor- és szeszesital szakkiállítása. Kedden véget ért idei kiadásán Magyarország a Wines of Hungary elnevezésű nemzeti standdal vett részt az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezésében. A rendezvényen az ország legkiválóbb borait és gyümölcspárlatait mutatták be, köztük olyan különlegességeket, mint a Tokaji Eszencia.

Forrás: MTI


A spanyolok törvényt alkottak az élelmiszer-pazarlás megfékezése érdekében

A spanyolok törvényt alkottak az élelmiszer-pazarlás megfékezése érdekében 

A dél-európai országban évente szemétbe kerülő élelem mennyisége jelenleg úgy 1,2 millió tonna.
Újabb hírek a szlovákiai száj- és körömfájásjárványról

Újabb hírek a szlovákiai száj- és körömfájásjárványról 

A magyar határhoz közeli Dunaszerdahelyi járásban március 21-től rendkívüli állapotot hirdettek ki. Tömegsírok kialakítását fontolgatják.
Tavaszi tekercsből nyári – gasztrokaland az Eötvös Gimnáziumban

Tavaszi tekercsből nyári – gasztrokaland az Eötvös Gimnáziumban 

Tavaszi tekercskészítő versenyre hívták a főváros egyik legelitebb gimnáziumának, az Eötvös József Gimnázium diákjait március 22-én, szombaton.
Bezár Bécs ikonikus magyar étterme

Bezár Bécs ikonikus magyar étterme  

Ősszel végleg bezárja kapuit a bécsi magyar közösség egyik ikonikus találkozóhelye, az „Ilona Stüberl“ étterem.
Új Executive Chef a Kempinskiben

Új Executive Chef a Kempinskiben 

Bárdos Péter az ötcsillagos szálloda új Executive Chéfje, aki Lévay Ádámot váltja ebben a pozícióban.
Szlovákiában száj- és körömfájásjárvány – leölik a teljes érintett állományt

Szlovákiában száj- és körömfájásjárvány – leölik a teljes érintett állományt 

A járványos eseteket a magyar határhoz közeli déli területeken találták.
A kormány betiltaná a műhúst?

A kormány betiltaná a műhúst? 

Elkezdődött a vita.
Tudta? Március 21-én a gasztrovilág a tiramisut ünnepli

Tudta? Március 21-én a gasztrovilág a tiramisut ünnepli 

Egy hazai profi séftől egy tökéletes receptet mi is közreadunk.
A kormány betiltja a műhúst?

A kormány betiltja a műhúst? 

Elkezdődött a vita.
Visszatér egy legendás üdítőital

Visszatér egy legendás üdítőital  

A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.