Torkos Csütörtök 2011-ben is?

A Magyar Turizmus Zrt. által öt éve meghirdetett „Nagy Ízutazás 2006” kampány keretein belül létrejött Torkos Csütörtök az egyik legnépszerűbb programmá vált az évek során.

Míg akkor közel 500 vendéglátóhely kínálta ételeit, italait ötven százalékos kedvezménnyel, addig 2007-be már 683, 2009-ben pedig több mint 1300 étterem csatlakozott az akcióhoz.

A Torkos Csütörtök jó alkalmat kínál a magyar gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátóhelyek megismerésére, megszeretésére és nem mellesleg hatalmas reklámértékkel is bír. Az elmúlt években több százezer embert mozgatott meg, kik pénztárcájukat megkímélve az akcióban részt vevő éttermek közül választottak.

A kezdeményezés népszerűsége már az első év végén nyilvánvalóvá vált a Magyar Turizmus Zrt. akkor készült felméréséből. 2007 elején a megkérdezett vendéglátóegységek csaknem fele arról nyilatkozott, hogy növekedett népszerűsége, ismertsége, csaknem 35 százalékuk pedig a sikereken felbuzdulva kiterjesztette a Torkos Csütörtök akciót más napokra is. Akkor a válaszadók 98,2 százaléka jó ötletnek tartotta az ilyen jellegű népszerűsítést, függetlenül attól, hogy budapesti vagy vidéki vendéglátóhelyről esett szó.

Az idei évben egyelőre igen kevés információ áll az érdeklődők rendelkezésére. A Magyar Turizmus Zrt. Menjunkenni.hu weblapján csak egy üzenet fogadja a látogatókat: „Az oldal karbantartás miatt átmenetileg nem üzemel. Az éttermek regisztrációja hamarosan elérhetővé válik. Kérjük látogasson vissza néhány napon belül” és egy időpont: „Torkos Csütörtök - 2011. március 10.” (forrás: sikeres.hu)

 


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.