Új értékesítési igazgató a FELIX Kitchen&Bar élén

Ismert gasztronómiai szakember, Bosznai Károly tölti be a budai gasztrotophelyen ezt a fontos  pozíciót.

2019 második negyedévében nyitott meg az Ybl Miklós által tervezett, eredetileg szivattyúházként üzemelő épületében a FELIX Kitchen&Bar. Azóta teljes értékű kortárs művészeti térré nőtte ki magát, ahol a hangsúly a magas szintű gasztronómián, bárkultúrán, a minőségi alapanyagokon és a művészet iránti szenvedélyen van. Pozicionálásának fontos momentumai a kétszeres Wine Spectator borszaklap Award of Excellence díja, amivel a világ legjobb boréttermeinek nívós listájára kerültek fel, illetve a 2021-es Michelin-plate elismerése.

 

Bosznai Károly főiskolai évei alatt külföldön szerzett tapasztalatot a turizmus különböző területein, majd hazatérve több utazási iroda értékesítési és marketing feladatait látta el. Itthon nevéhez fűződik a Symbol Budapest gasztronómiai komplexum több egységének a beindítása, és a turisztikai szakma egyik fontos networking eseményének megszervezése.

Károly 6 évet töltött el a Buddha-Bar Hotel Budapest rendezvényigazgatójaként, ahol munkatársaival együtt szintén számos nemzetközi szinten is emlékezetes eseményt és rendezvényt valósított meg. Ezek közül is kiemelkedtek a F1 Magyar Nagydíj hétvégéjén megrendezésre kerülő after party-k, amelynek szervezése azóta is hozzá tartozik.

A Hungexpo értékesítési és szponzorációs igazgatójaként tett két és fél éves kitérőt követően 2021 év végén ismét visszatért a vendéglátás és a rendezvényszervezés világába a FELIX Kitchen&Bar értékesítési igazgatójaként. 

„Megtiszteltetés egy ilyen nemzetközileg elismert csapathoz csatlakozni. A célunk mind több emberrel és szegmenssel megismertetni a FELIX életérzést - az étterem történelmi épülete által kínált sokszínű lehetőségeket és a magas gasztronómiai szolgáltatásokat - valamint a Vendégeink részére a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtani.”, mondta kinevezése kapcsán.

Elérhetőségei:  Bosznai Károly    tel: +36 20 776 2327

bosznaik@felixbudapest.com

Forrás: Turizmus Online


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.