Újabb étterem kapott Michelin-csillagot Szlovéniában

A korábbi díjazottak pedig megtarthatták csillagjukat - adta hírül a Delo című szlovén napilap csütörtökön.

A közép-szlovéniai Horjul városkában található Gostisce Gric csatlakozhatott idén a Michelin-csillagos éttermekhez, amelyekből így már hét van Szlovéniában. Tavaly kaptak először Michelin-csillagot szlovén éttermek: két csillagot a Hisa Franko, öt étterem pedig, a Radovljica melletti Vila Podvin, a Maribor melletti Hisa Denk, a ljubljanai Atelje, a vipavai Pri Lojzetu és a Nova Gorica-i Dam egy-egy csillagot. Ana Rost, a Hisa Franko étterem séfjét 2017-ben a világ legjobb női konyhafőnökének választották.

A Michelin Guide korábban nem vizsgálta a szlovén gasztronómiát, de éppen Ros miatt döntött úgy, hogy 2020-ban Szlovéniáról is kiadnak regionális kalauzt. Hét szlovén étterem Bib Gourmand minősítést kapott, 39-et pedig Michelin-tányérral tüntettek ki, ezt olyan éttermek kapják, amelyek egyedi választékkal rendelkeznek. Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója a díjátadó rendezvényen elmondta: a koronavírus-járvány mély nyomott hagyott az iparágon, de az ismételt lezárások ellenére a szlovén szakácsok megmutatták rugalmasságukat, elszántságukat és tehetségüket. "Helyi jellegű konyhaművészetet tükröznek a mai napon bemutatott és kiválasztott éttermek, amelyek különösen elkötelezettek a fenntartható gasztronómia mellett, és folyamatosan fejlődnek"- hangsúlyozta.

Forrás: MTI


Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.