Vezércsere a Kifli.hu magyarországi képviseleténél

A hazai internetes élelmiszer-webshopok egyik prominens képviselőjének ügyvezetője bejelentette lemondását. Távozik a Kifli.hu éléről Klekner Péter.

A Kifli.hu a koronavírus-járvány idején robbant be igazán a köztudatba, amikor tömegek kerestek online alternatívát a nagy bevásárlásuk intézésére. Már akkoriban is kínált a legtöbb hazai nagyáruház házhozszállítási lehetőséget, de a Kifli.hu forradalmasította az online élelmiszervásárlás fogalmát Magyarországon. Klekner Péter 2021-ben került a cég élére, és munkája által számos reformot vittek sikerre, amely a legnagyobbak közé emelte a webáruházat.

 

Forbes magyarországi kiadásában jelent meg a meglepő hír, miszerint az ügyvezető nemrégiben lemondott, annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt hosszú távú együttműködésként vágott bele a feladatba. Kleknert, ha úgy döntene, a visszavárják a Kifli.hu-hoz, de akár a vállalat anyacégéhez is visszatérhet Csehországba.

Sikerült néha megfeledkezni a testi jelenlétemről, vissza akarom nyerni azt az energiaszintet, amivel aztán jobban tudok haladni ,indokolta meg lemondásását.

 

A Kifli.hu vezetői pozíciót egy csehországi topmenedzser veszi át. Gabriel Makki korábban a Procter & Gamble közép-európai alelnöke, kereskedelmi tisztviselője és igazgatósági tagja volt, és eddig több mint 20 évet töltött el hasonló vállalkozásoknál. Új munkahelyén tett első hivatalos nyilatkozatában elmondta, a cég jelenlegi stratégiai céljain és kommunikációján, valamint az ügyfélmenedzsmentben sem tervez nagyobb változtatásokat.

 

Forrás: forbes.hu


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.