Vicceltek - repültek...

Kirúgták az egyik legnagyobb amerikai gyorsétterem-lánc sacramentói egységének vezetőjét és egy alkalmazottját, miután az egyik vevőnek "b... meg" felirattal állítottak ki számlát. A cég bocsánatot kért, a megsértett vevő ugyanakkor nem fogadta el az ingyen menüt.

A kaliforniai nagyváros egyik éttermébe betérő vendég sajtos dupla whoppert, hagymakarikát és üdítőt rendelt, majd amikor megpillantotta a számlát, igencsak meglepődött: a cetlin kétszer is rajta volt a "b... meg" kifejezés. "Ez megalázó. Csak leadtam a rendelésem, és egy kaptam egy 'b... meg' burgert" - mondta Francisco Perez a KCRA tévécsatornának.

A cég közleményben kért bocsánatot pénteken az incidensért, és közölte, hogy kirúgták állásából az étteremvezetőt és az egyik alkalmazottat, akiknek a neve a cetlin szerepelt. Az étteremben dolgozó egyik alkalmazott szerint a két volt kollégája nem gonoszságból cselekedett. "Mindketten rendesek. Biztos vagyok benne, hogy ez nem a vevőnek szólt, talán csak poénnak szánták" - tette hozzá.

A megsértett vevő - aki 9 dollárt és 22 centet fizetett az ételéért - elmondta: a gyorsétterem lánc ingyen vouchert ajánlott fel neki, de ő ezt visszautasította, mondván, nem tervezi, hogy valaha is újra eszik náluk. A KCRA internetes oldalán is megtalálható riport előtti reklámidőre azonnal lecsapott a nagy rivális McDonald's. (forrás: Hírszerző/NBC)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.