Vigadós vendéglős

Balatonfüred két emblematikus helye újra nyitva, örvendezett a főszezon kezdetén a város polgármestere. A tóparti település híres szőlődűlőinek mentén valóban ismét vendégeket vár a több évig elhagyatott Baricska Csárda, és szomszédvára, a Balatonfüredi Hordó Csárda, amely ugyan sosem zárt be, de – ahogy a nyár elejétől bérbe vevő új üzemeltetője, Kothencz Lajos fogalmazott – az utóbbi években igencsak gyengén muzsikált.

Márpedig ha valakinek, neki hihetünk zenei téren, hiszen a 36 éve a vendéglátós szakmában dolgozó Kothencz nemcsak a vendégtérben van otthon, hanem a színpadon is: a Fásy-mulató oszlopos tagjaként sok éve járja szabadidejében az országot, és lép fel mulatós kedvű közönsége előtt.

Tömegétkeztetésből jeles, balatoni á la carte területen szárnypróbálgatás

Kiskőrösre, az Alföld vidékére húzza vissza a szíve a füredi Hordó legújabb lakóját (azért állíthatjuk ezt nyugodt szívvel, mert a csárda mögötti kis lakótérben tér nyugovóra mostanában a dalos kedvű vendéglős), de ez nem is csoda, hiszen ott született, ott él a családja, lánya/felesége viszi jelenleg ottani éttermüket. A családfő is azt vezette még nemrégiben, amikor a zánkai gyermeküdülő centrum kivetette magából, ahol pedig előtte éveken át robotolt. Ő irányította az egykori úttörőtábor teljes tömegétkeztetését, vezette a diszkópresszót, felelt a nagykonyha működéséért. Ha reggel jött a telefon a táborból, hogy aznap ezer gyerek kirándulni megy, mindenki kente rögvest a vajas zsemlehegyeket, tette bele a sajtot, felvágottat, mellé az almát, üdítőt, csokoládét. Akkoriban 120-130 ember munkájáért felelt, ma 10-12 főt irányít. Célja, mondja, hogy olyan magyaros csárdát vigyen sikerre, ahol az alföldi ízek dominálnak. Ezért teljesen lecserélte az étlapot, a gulyás, a pörkölt, a halászlé nála egész más receptúra szerint készül, mint másutt a környéken. Jó fűszeresen, sok paprikával (kizárólag kalocsaival), sőt paprikaolajjal főznek a konyhán, a húsok pedig kizárólag olyan magánvágóhidról érkeznek, ahol a tulajdonossal, a személyzettel sok-sok éve együtt dolgoznak, és akikről tudják, amit egy sertésről, marháról állítanak – az úgy is van.

A múlt híres árnyai

Hajdanán, a boldog békeidőkben 10-12 busz fékezett naponta a Hordó csárda előtt, és ontotta magából az éhes vendégeket. Ma a forgalom hetven százaléka inkább á la carte vendég, de Kothencz Lali eltökélt abban, hogy visszacsábítja a buszos turistát. Hajós barátainak szólt már, utazási irodákkal is felvette a kapcsolatot. Igaz, mostanában már nem nála forgatnak vendégcsábításra is kiváló filmjeleneteket (ahogy a Bujtor-filmek idején sorra megtörtént), Máté Péter fellépései is mi más lehetne, mint távoli szép emlék, azonban a Fásy mulató fel-felbukkanó vidám csapata, no meg egy profi cigányzenekar muzsikája nagyon is valóságos. Nem véletlen, hogy már az idei, első évét is nyereséggel zárja a vigadós vendéglős.

Ősszel, télen hejehuja, nyárra minden kiderül

Bár tóparti, tipikusan nyári vendéglátóhely a Hordó, azonban az újdonsült üzemeltetőnek eszébe sincs téli álomra „eltenni” a füredi csárdát. Őszre szőlőszedéssel bélelt szüreti mulatságokat, a téli hónapokra olyan disznóvágásos programcsomagot tervez, amely akár csapatépítésre is alkalmas lehet. Hiszen fülétől a farkáig feldolgozzák a jelentkezőkkel együtt az állatot, mondja a mulatós kedvű vendéglős, aki frissen sütött pecsenyét, orjalevest, töltött káposztát is ígér Négy évre bérelte idén nyártól Kothencz Lali a füredi helyet, de azt mondja, ha bejön a számítása, meg is veszi (hiszen több éve eladó), sőt, egy kis panziórészt is építtet fölé. Ha pedig nem jön be a számítása, főállású nagypapa lesz, elvégre nem véletlenül kéri mindig a közönsége egyik legnagyobb slágerét, amelyet két unokájának dedikált, és amely a családi békéről, harmóniáról és boldogságról szól.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.