Visszaszámlálás: napokon belül nyit a Hard Rock Café Budapest

Piaci információink szerint még ezen héten megnyit a Vörösmarty téri VÁCI1 projektben Magyarország első Hard Rock Café üzlete. Az új étterem mintegy 1100 négyzetméteren várja a vendégeket - adta hírül a Potfolio.

A Portfolio.hu értesülései szerint a lengyelországi franchise partnerek nyitják meg az első Hard Rock Cafét (HRC) Budapesten. A korábbi hírek szerint a héten megnyíló étterem mintegy 1100 négyzetmétert bérel a már szinte teljesen elkészült, de még mindig az átadásra váró, az ORCO beruházásában megvalósult VÁCI1-ben.

A régiónkban már Lengyelországban, Csehországban és Romániában is jelen van az étteremlánc, de 2011 decemberében Budapest, és ezáltal Magyarország is csatlakozhat ehhez a körhöz.

A Portfolio.hu úgy tudja, a HRC legújabb budapesti egységének projektmenedzselését a DTZ magyarországi csapata végezte, míg a tervezési és kivitelezési munkákért a DVM group szakmai csapata felelt.

A június közepei információk szerint az ORCO fejlesztésében készülő, sokáig mozdulatlannak tűnő, és rengeteg problémával övezett fejlesztés 2011. október 13-án végleg megnyitotta volna kapuit. A projekt idén nyáron már kulcsrakész állapotba került, és csak a bérlőkre várt a kialakítások lebonyolítása. A 10 szintes, 11 000 négyzetméternyi bérbe adható területtel rendelkező fejlesztés költsége, a fejlesztői közlés szerint, több mint 60 millió euró volt.

A nyári bejáráson Kalapács Kornél, az ORCO egykori magyarországi vezetője úgy nyilatkozott, hogy a bérbeadással jól állnak, de konkrét kérdésre válaszolva sem határozta meg a bérbeadottság százalékos nagyságát.

A műemlék-plázaként is aposztrofált belvárosi fejlesztés a jelenlegi helyzet szerint most részlegesen megnyit, de hogy a többi része mikor kerülhet átadásra, azt egyelőre nem lehet tudni. (forrás: Portfolio.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.