Hotel
Ünnepi divatfényben a Sofitel
Fantasztikus esti ceremónia keretében november 28-án, csütörtökön karácsonyi köntösbe bújt a Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda.
Eladja a szállodát a város
(MTI) - Értékesíti háromcsillagos szállodáját Hévíz önkormányzata, legalább 1,4 milliárd forint bevételt remél a hotel eladásától.
Rangos nemzetközi design-díj a noszvaji háznak
Az International Hotel Awards idei évi szakmai versenyén – 17 kategória közül – „The Best New Small Hotel Construction ß Design” kategóriában a noszvaji négycsillagos Oxigén Hotel és Zen Spa nyert.
Lepusztult hotelből gyógyszálló
Gyógyszállóként is működő, a Balaton északi partján egyedülálló szolgáltatásokat kínáló, négycsillagos szálló lesz a mintegy hat éve teljesen üresen álló Füred Hotel.
Gyulán van az Év Szállása
Az Év Szállása verseny legfőbb tanulsága, hogy a belföldi turizmusban az ár mellett a minőség is egyre fontosabb – hangzott el a díjátadón, ahol az abszolút nyertes a Családi Wellness Hotel Gyula lett közel 150 ezer értékelés, 40 ezer szavazat és a szakmai zsűri véleménye alapján. Az Év Turisztikai Települése címet Hajdúszoboszló nyerte el, az Év Feltörekvő Turisztikai Településének pedig Nyíregyházát választották.
Tízszázalékos adó a vendéglátóiparban
Az idegenforgalmi, pontosabban a szállodaipari létesítmények szolgáltatásainak adóját ezután nem a tervezett 20, hanem „csak” 10 százalékra növelik.
Szállodai szárnnyal bővül a Harkányi Gyógyfürdőkórház
2014 tavaszára elkészül a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház új, szállodai színvonalú épületszárnya. Az uniós beruházás eredményeként nemcsak hazánk, hanem Európa is egy új, a pikkelysömör betegségek kezelésének egy magas színvonalú centrumával gazdagodhat.
Szállodában lakott, de nem fizetett
Evett-ivott, szállodában lakott, de egyik helyen sem fizetett egy férfi Hódmezővásárhelyen .
Üdvözli az új kongresszusi központ tervét az MSZÉSZ
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének állásfoglalása az új budapesti kongresszusi központ létesítéséről.
Hilton: több részvény
Hilton: több részvény
Újratervezés
A társult tagok megbeszélésével folytatódott második napján a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) közgyűlése, ahol az ismét megválasztott vezető, Takács Ferenc köszöntötte a megjelenteket, és Kovács István főtitkárral együtt a következő évtől érvényes változásokról számoltak be.
Újjáéled a Hotel Füred
A közelmúltban gazdát cserélt a Hotel Füred. Az évek óta bezárt part menti hotelt Póczik Péter adta el egy helybeli vállalkozónak.
MSZÉSZ 40. Közgyűlés, szeminárium nap
A szállodákba ma a vendégek többsége közvetítő oldalakon keresztül érkezik – e fontos témáról szólt az első előadás Gyenes Ákos (BDO, online-szakértő) tolmácsolásában.
Szállodafejlesztés Gyenesdiáson
(MTI) - Összesen közel 370 millió forintos beruházással fejlesztik a gyenesdiási Wellness Hotel Katalint, a megvalósításhoz a szállodát üzemeltető cég az Új Széchenyi Terv pályázatán 184,6 millió forintos támogatást nyert - közölte a szállodát üzemeltető Haus Kati 97 Bt. ügyvezetője az MTI-vel.
Jelentős bővítés a Mala Gardenben
(MTI) - Újabb négycsillagos szálloda épül fel Siófokon jövő év közepéig, a 15 szobás hotel megépítése több mint 650 millió forintba kerül, ebből 438,7 millió forintot uniós támogatás fedez - tájékoztatta Rendes Szabolcs projektgazda az MTI-t kedden.
Turisták hiányában elbocsátanak Kovásznán
Turisták hiányában elbocsátanak Kovásznán
Környezetvédelmi Akció a Novotel támogatásával
November 16-án délelőtt őszi környezetvédelmi akció keretein belül segítettek magánemberek és cégek a Novotel Budapest előtt található gesztenyéskert megmentésében.
Elkészült a debreceni hotel
Az utolsó izzó is a helyén; teljes egészében kicserélték a Kálvin téri szálláshelyet - adta hírül a Cívishír.
Új gyógy- és wellness-szálloda épül Siófokon
(MTI) - Új négycsillagos ayurvedikus gyógy- és wellness szállodát épít a Viola 30 Kft. Siófokon 735 millió forintos költségvetéssel, amelyhez 515,1 millió forintos uniós támogatást sikerült nyernie - tájékoztatta Rendes Szabolcs projektmenedzser az MTI-t hétfőn.
Szállodák szobafoglalási rendszerét figyeli a brit titkosszolgálat
(MTI) - Szállodák százainak szobafoglalási rendszerét figyeli a brit titkosszolgálat, hogy értesüljön a diplomaták utazásairól. A királyi portás (Royal Concierge) nevű programmal gyűjtött adatokat a szolgálat lehallgatási szakértői és kémjei hasznosítják - írta a Der Spiegel vasárnap.
Tűz és jég
Tűz és jég
Csillagok háborúja?
(MTI) - Személyiségi jogsértés miatt kártérítési pert indít az Origo ellen Széles Gábor a hírportálon pénteken megjelent, és a vállalkozó szerint személyére és a Batthyány Wellness Kastélyra vonatkozóan valótlan állításokat tartalmazó cikk miatt.
Tárgyalóterem és játszótér
A Pullman, az Accor felsőkategóriás márkája megalkotta azt a tárgyalótermet, amely egyszerre komoly és játékos, üzleti játszótér a nagyszerű és komoly ötletek számára. A helyiség jól tükrözi a márka új alapvetését, miszerint a munka és a pihentető szórakozás megférhet egymás mellett.
Az MSzÉSz állásfoglalása az IFA-ról
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége – a 2014 évi költségvetés, az azzal kapcsolatos adózási jogszabályok néhány napon belül történő elfogadása előtt - ismét szükségesnek tartja felhívni a figyelmet a budapesti IFÁ-val kapcsolatos anomáliákra a következők miatt:
Legyen Ön a hotel névadója
Várhatóan 2014 júniusában nyílik meg Makó első négycsillagosa a Hagymatikum fürdő szomszédságában. A 37 szobás szálloda még keresi nevét, erre pályázatot is hirdettek - adta hírül a termálfürdő.net.
Kik az MSZÉSZ elnökjelöltjei a 2014-15-ös évre?
Az MSZÉSZ 2013 november 21-én a Gellért Szállodában tartja XL. Közgyűlését, ahol megválasztásra kerülnek a Szövetség tisztségviselői a 2014-15-ös évre.
A városé lesz a hotel
Több éves egyeztetés után úgy tűnik, Sepsiszentgyörgy tulajdonába kerülhet a városközpontban található, jelenleg igencsak lerobbant állapotban lévő egykori Bodok szálloda épülete - írja a Székelyhon.ro.
Szállodákat koboztak el!
Az olasz rendőrség 150 millió euró értékben kobozott el javakat, köztük két négycsillagos szállodát egy calabriai maffiacsaládtól - jelentette be Reggio Calabria egyik bírósága.
A romániai szállodák több mint 70 százaléka eladó
A romániai szállodák több mint 70 százaléka eladó, mivel nem nyereséges – jelentette ki Dragoş Răducan, a turisztikai munkáltatók szövetségének alelnöke.
Alapítványt támogat a zalakarosi hotel
Az elmúlt évhez hasonlóan idén is különleges akciót szervez a zalakarosi Karos Spa. A szálloda egy kedvező árú csomagajánlatot kínál a vendégeinek, amit azonban egy apró feltételhez kötnek. Ez pedig az, hogy a hotelbe érkezők hozzanak magukkal egy gyermekeknek szánt ajándékot.
Még zöldebb lett az InterContinental
Az InterContinental Budapest szálloda csatlakozott a rangos Green Globe szervezethez, és ezzel tagja lett, egy a legnagyobb – a fenntarthatóságot és zöld megoldásokat szem előtt tartó - cégeket tömörítő zöld kezdeményezésnek.
Hajléktalan hortyogott a luxus szálloda elnöki lakosztályában
A luxuslakosztályból egyenesen a börtönbe szállították azt a 48 éves hajléktalan férfit, akire alvás közben találtak rá Pittsburgh egyik legelegánsabb szállodájának elnöki lakosztályában, írja a Tourexpi.
Tűz a mátrafüredi hotelben
Az épület északi oldalán található faapríték tároló helyiségben szabálytalanul hegesztési munkálatokat végeztek, így az éghető anyagok kigyulladtak. Szerencsére mindez csak egy katasztrófavédelmi gyakorlat feltételezett helyzete volt.
A csend kiállítása a szegedi Art Hotelben
Csütörtökön nyílik kiállítás Ale Ildikó festőművész munkáiból az Art Hotel Szeged Galériában. A tárlat az „Életcsendek és enteriőrök” címet kapta.
Gyülekeznek már az aranykulcsosok
A Les Clefs D’Or, azaz a Szállodaportások Aranykulcsos Egyesületének Végrehajtó Bizottsága Budapesten tartja soron következő nemzetközi találkozóját.
Kiszáll az Accor a TAHL-ból
Az Accor vagyonkezelési stratégájának részeként eladja 19,4%-os TAHL-részesedését az Abu Dhabi Investment Authority-nek (ADIA).
Új formaruhában a Corinthiások
A gondoskodás ötcsillagos mestere – a Corinthia Hotel Budapest újranyitásának 10. évfordulója alkalmából a Corinthia Hotel Budapest bemutatja magyar motívumokkal díszített egyedi tervezésű szállodai formaruháit.
Bezárt a várgesztesi vár
(MTI) - November elsején bezárt a várgesztesi várban üzemelő turistaszálló és vendéglő, a vár bizonytalan ideig nem fogad vendégeket - tájékoztatta az MTI-t pénteken az üzemeltető, aki hozzátette: a közelmúltban több helyen leomlott a várfal, és saját erőből nem tudja megállítani az épület romlását.
Közép-Európa egyik legjobb szállója a Corinthia
A Condé Nast Traveler Readers’ Choice Award elismerésben részesült a Corinthia Hotel Budapest.
Vigyázat: csaló a szállodákban!
Egy magát doktornak kiadó csaló veri át sorozatban a magyar szállodákat: hosszú távra foglal maga és a lánya részére szobát, de a megjelenő negyvenes nő egy éjszakai tartózkodás és jelentős fogyasztás után mindenhonnan fizetés nélkül távozik. A hotelek a Szallas.hu közreműködésével szervezkednek ellene.
Új turizmusfejlesztési stratégiát sürget a szállodaszövetség
(MTI) - Új turizmusfejlesztési stratégia kidolgozását sürgeti a szállodaszövetség a szakmai szervezetek bevonásával a szállodaipar fejlődésének elősegítésére.
Új hűségprogram az Accornál
Az Accor gazdaságos márkájának megerősítéseként megújította az ibis család hűségprogramját, és bevezette az IBIS BUSINESS kártyát. A gyakori üzleti utazók speciális igényeinek figyelembe vételével, az ibis hotellánc a gazdasági szegmensben egyedülálló kínálattal állt elő. Az új hűségprogram számos előnyt kínál, köztük a garantált szobafoglalást, a kedvezményes szobaárakat és további kedvezményeket a kijelölt szállodák éttermeiben. Az IBIS BUSINESS kártya szeptember 25-től érhető el, s a világ közel 1700 ibis, ibis Styles és ibis Budget hotelében elfogadják.
Müncheni étterem séfje nyerte a Hagyomány és Evolúciót
A müncheni Geisel’s Vinothek étterem séfje, Molnár Gábor nyerte meg a Hagyomány és Evolúció szakácsversenyt, amelyet a METRO Vevőakadémián rendeztek. A séfek lazac- vagy rákételeket készítettek.
Szellemjárta hotelek a Booking.com-nál
Maradj, ha mersz! – üzeni a Booking.com aktuális kampányában, amelyben kísértetjárta szállásokat kínál a Halloweenre való tekintettel. Szép plakátok és ügyes háttérsztorik következnek.
Rendőrlakások lesznek az óbudai szállodában
Tíz évre átvette az óbudai Hotel Retró Budapest épületét a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.
Vendégeket is hoz az Év Szállása
Másfél millió forintos médiacsomag az Év Szállása verseny fődíja, amit ha a nyertes jól használ fel, jelentős forgalomnövekedést érhet el. A szavazás lezárásáig még csaknem három hét van hátra, így egy jó hajrával még van esély bekerülni a legjobbak közé.
Versace hotel Makaón
A tervezett szálloda egyértelműen a felső kategóriás játékosokat akarja kiszolgálni, egy kis európai ízt hozva a kínai metropoliszba - írja az ittapiros.hu
Aggályos a Lycium Hotel bérleti szerződése?
Debrecen – A szocialisták úgy vélik, hogy a város fölöslegesen pumpál évente átlagosan 200 millió forintot a Lycium Hotelbe, mert az eleve veszteséges - adta hírül a Hajdú Online.