Az MSzÉSz állásfoglalása az IFA-ról

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége – a 2014 évi költségvetés, az azzal kapcsolatos adózási jogszabályok néhány napon belül történő elfogadása előtt - ismét szükségesnek tartja felhívni a figyelmet a budapesti IFÁ-val kapcsolatos anomáliákra a következők miatt:

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

1. Budapesten az IFA beszedésének 2011. január 1-i bevezetése, kerületi hatáskörbe kerülése óta sem sikerült azt azonos szintre hozni. Ma már a fővárosi kerületek túlnyomó többségében a szobaár 4%-a az idegenforgalmi adó a korábbi 3% helyett, de a II. és a XI. kerületben változatlanul fix összeg/éjszaka alapon kerül az megállapításra. 2. Az idegenforgalmi adót beszedő szállodák számára nagy nehézséget, adminisztratív terhet jelent, hogy ezen adó alóli mentesség (pl. időskorúak, üzleti céllal utazók, stb.) igazolásának kerületek által meghatározott követelményei is eltérőek, nehezen teljesíthetők. Van olyan kerület, ahol az adómentesség igazolására egy „magyar nyelvű nyilatkozatot” kell a szállodáknak aláíratni minden külföldi vendéggel arra vonatkozóan, hogy milyen céghez, milyen üzleti céllal érkezett. 3. Fenti technikai problémák mellett különösen kedvezőtlennek érezzük, hogy a beszedett adó turisztikai célú marketing felhasználására nem született intézkedés, abból a Főváros minimális mértékben részesült. Ezt igazolja, hogy a Parlament Sport- és Turizmusbizottságának 2013. június 10-i ülésén elhangzottak szerint Budapest IFA bevétele a 2010 évi 1.398 millió Ft helyett – amikor azt még a Főváros maga szedte be – 2012-ben már csak 22,3 millió Ft maradt a Fővárosnál, miközben fővárosi szinten ebben az évben az IFA bevételek 2.580 millió forintra nőttek. Ismereteink szerint a kerületek által beszedett IFÁ-ból az MT Zrt sem részesül. Emiatt Budapest turizmusa nem kapja meg azt a marketing támogatást, ami a nagyon erős nemzetközi versenyben szükséges lenne. Fentiekkel kapcsolatban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy 2012-ben Budapesten működött az országos szállodai kapacitás kb. 33%-a, itt realizálódott a szállodai árbevételek kb. 50%-a, a Magyarországra látogató összes külföldi vendégek költésének mintegy 65%-a. Ezek az arányok 2013-ban is érvényesek. Bár az elmúlt évek nemzetközi pénzügyi, gazdasági válságából turizmusunk 2011 óta kilábalóban van, 2012-ben, s idén is jelentős növekedés mutatkozik a vendégéjszakák számában, a bevételekben, Budapesten – ahol a visszaesés az országos átlagnál nagyobb volt – a szállodák teljesítménye várhatóan csak 2013 végére fogja elérni a 2007 évi szintet. Jövedelmezőségük azonban attól messze elmarad az időközben bekövetkezett költségemelkedések, magasabb helyi adók (építményadó, iparűzési adó), magasabb ÁFA, stb. következtében. Ebben a helyzetben Budapest turizmusának a jelenleginél lényegesen erősebb marketing támogatásra lenne szüksége, ami pénzügyi források hiányában nem lehetséges.
2. Tekintettel fentiekre, az MSZÉSZ a következőket javasolja: 

  • A 2014 évi költségvetéshez kapcsolódó jogszabályok olyan módosítását javasoljuk, amely biztosítaná, hogy az önkormányzatok által beszedett IFA minimum 25%-a marketing célra kerüljön elhatárolásra, s ez az összeg a turizmus fejlesztése érdekében kerüljön felhasználásra.
  • Budapest esetében kívánatos lenne, hogy az IFA minden kerületben egységes formában – a szobaár 4%-ában – kerüljön kivetésre.
  • A szolgáltatók (szállodák, panziók, stb.) adminisztratív terheinek csökkentése érdekében javasoljuk, hogy az IFA alóli mentesség igazolása minden kerületben azonos formában, a külföldi vendégek részére is érthető, kezelhető módon történjen.

2013. november 14.


Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad

Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad 

A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.