Mi lesz a Bodok sorsa? 

A magánosításkor brassói üzletember kezébe jutott a sepsiszentgyörgyi egykori szálloda megvásárlásáról a város régóta tárgyal, az álláspontok sokat közeledtek, de megegyezésre még nem került sor, ismertette Antal Árpád polgármester.

Jövő szezonra kész a Füred Hotel 

Éveken át tartó enyészet után megújul a Füred Hotel, a város egyik legnagyobb szállója. Várhatóan a jövő szezonra készül el a gyógyszállóként is működő, a Balaton északi partján egyedülálló szolgáltatásokat kínáló, négycsillagos hotel és a mellé tervezett két luxus apartman ház.

Accor szövetség 

Az Accor csoport a francia turizmus szektor másik 18 vezető vállalatával egyesítette erőit annak érdekében, hogy erősítsék Franciaország mint turisztikai célpont vonzerejét.

Ötcsillagos hotel lesz Kolozsváron 

Az egykori New York, jelenleg Continental szálloda felújítási terve gyógyfürdő, vendéglő, konferenciaterem, társalgó és 35 vendégszoba kialakítását feltételezi - írja a Szabadság.

Pénztárgép Saga: időt kérnek a szállodák 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint a határidő tarthatatlan többnyire informatikai akadályok miatt.

Hotelfejlesztés Sikondán 

Folyamatos fejlesztésekkel csábítja a vendégeket Komló és környéke. A hazai turisztikai kínálat egyedi színfoltjaként az „illatokra” építve újul meg a Mecsek völgyében található Ambient Hotel & AromaSpa**** Sikonda, de a tervek szerint olyan interaktív játszótér és kiállítás is kialakításra kerül, ahol a 200 millió éves Komloszaurusszal ismerkedhetnek meg kicsik és nagyok.
Magyar hostelek a világ legjobbjai között

Magyar hostelek a világ legjobbjai között 

Három magyar hostel is felkerült a hostelworld.com 2014-es toplistájára, az egyik ráadásul a dobogó legtetejére.

Elfogták a csaló recepcióst 

Eladta egy bűnbandának a szállodai vendégek banki adatait a recepción dolgozó egyik alkalmazott, és amikor a rendőrök le akarták tartóztatni, ő megpróbálta megenni az ellene szóló bizonyítékokat.

Evakuálták a hotelt 

(MTI) - Több mint 2200 embert kellett evakuálni egy csütörtökön talált II. világháborús bomba biztonságos eltávolításához Hongkongban; a szerkezet helyszíni hatástalanítása péntek reggel is tartott, de a szakemberek sikerrel befejezték - jelentette a hongkongi média.
Ismét üzemel a Hotel Gara

Ismét üzemel a Hotel Gara 

Két év kényszerszünet után indul újra a szálloda, az önkormányzat is beszáll az üzemeltetésbe. Az üzemeltetők bíznak az idei évben.

Újságíró miatt fújtak tűzriadót Szocsiban 

...mert ő a tiltás ellenére a szobájában kezdett dohányozni, amivel viszont rögtön aktiválta a füstjelzőt és az azonnali evakuálást jelző berendezést.

Nem épülhet hotel a Rupphegyre 

Visszavonták a környezetvédelmi hozzájárulást a XI. kerületi Gazdagrét mellett található Rupphegyre tervezett apartmanhotel építési engedélyéhez – írta a Magyar Nemzet.

Elismerés az ETO Park Hotelnek 

Az egyik legismertebb online szállásfoglalási oldal azt vizsgálta meg, hogy 2013-ban melyik szállodákban foglaltak leggyakrabban szobát az üzleti utazók. A két-, három- és négycsillagos szállodák között nemzetközi viszonylatban az ETO PARK HOTEL**** negyedik helyezett lett, ezzel a legjobbnak bizonyult Kelet-Európában.

Erődhotel 

A Portsmouthtól egy mérföldre a tengerben álló erődöt valaha még az angliai partok védelmére építették az 1800-as években, egy esetleges francia támadástól tartva.

Nem készültek el a hotelek Szocsiban! 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az újságírók elszállásolásának megoldását sürgeti a szocsi téli olimpia előkészítő bizottságától, mert a hegyvidéki szálláshelyek közül nem mindegyik készült el időre - írja a Sport24.

Megújult az ibis Budapest 

Az ibis Budapest City Magyarországon elsőként alakította át közösségi tereit az ibis márka megújulási programjának részeként. Az egész világon 1700 ibis, ibis Styles és ibis budget szállodát érintő globális program keretében ezidáig 300 szálloda, köztük az ibis Budapest City, már ma is barátságos, modern, harmonikus közösségi terekkel várja vendégeit. Az Akácfa utcában található hotel a közelmúltban már teljesen felújította vendégszobáit, bevezetve a pihentető és mély alvást biztosító Sweet Bed™ koncepciót is.

Bezár a Deep Purple énekes szállodája 

Az Oxford Mail szerint bezárják azt a Wallingford-i, történelmi jelentőségű szállodát, mely egykoron a Deep Purple legenda, Ian Gillan tulajdona volt.

Több százan bukták üdülési jogukat 

Igazán ideális helynek tűnt a pihenésre vágyóknak a Kehidakustányban található Club Kehida, ahol több százan vásároltak üdülési jogot. Időközben tulajdonosváltás történt a felszámolás alatt álló szállodában, így az üdülési jogok is tova szálltak - számolt be a HVG. 

Három horvát hotellel bővült a Relais & Chateaux 

Zadarban, Korčulán és az Isztrián.

Mégsem szálloda lesz az Alexanderplatzon 

(MTI) - Frank Gehry világhírű kanadai-amerikai építész tervei alapján építenek felhőkarcolót a berlini Alexanderplatzon, a német főváros egyik központi terén.

Ünnepel a New York Palota 

Az Europa Nostra-díjas New York Palota, mely Hauszman Alajos tervei alapján 1894- ben nyitotta meg kapuit, idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját.

„Accor Professions Challenge” – a 2013-as év győztesei 

Az Accor emberi erőforrásokért felelős részlege minden évben megrendezi az „Accor Professions Challenge” nevű, a csoport fiatal tehetségei számára dedikált szakmai versenyt. A jelöltek, akiket országonként és régiónként választottak ki a júliustól decemberig tartó időszakban, 2 korcsoportra osztva versenyezhetnek a 19-22 éves és a 23-25 éves korosztályban.

A festői Hernád völgyében nyit a Hotel Vécsecity**** Superior 

Itt az üzleti utazók, családok és üdülni vágyók egyaránt jól érzik majd magukat. 

Szakmai elismerést kapott a Corinthia Hotel Budapest 

A Corinthia Hotel Budapest három kategóriában is díjat nyert a Tripadvisor Travelers’ Choice Awards 2014-as szavazásán.

Az ibis Győr lett az év szállodája 

Január 17-én ünnepélyes fogadás keretében, mintegy 160 szakember jelenlétében hirdetette ki a 2013 Év Szállodája pályázatának eredményét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Az ibis Győr is nyert. A díjat Tóth Tamás az ibis Győr szállodaigazgatója vette át.

Kizárták a zalacsányi hotelt a Hotelstars Union-ból 

A zalacsányi Batthyány Kastélyszálló már nem szerepel a Hotelstars Union szállodaminősítési listáján se három, se négy csillaggal, de a szálloda honlapján továbbra is négy csillag szerepel. A Széles Gábor nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó szálloda tavaly tavasszal még háromcsillagos besorolású volt, majd május után valamikor eggyel több csillaggal kezdte hirdetni magát, holott az ehhez szükséges minősítést nem szerezte meg - írja az [origo] 

Ahol a víz az úr... és a Gault&Millau kalauz titkai 

Ahol a víz az úr... és a Gault&Millau kalauz titkai

A megújult Hotel Parlament önálló házként üzemel tovább 

A nyolc éve nyitva tartó Hotel Parlament teljes megújulással kezdte az idei évet. Február elsejei átadással felújították a szálloda közös tereit, konferenciatermeit, a reggelizőt, a bárt, valamint a recepciót és a lobbit is.

Francia konyha – ázsiai köntösben 

André Chiang felségterületén, szingapúri konyhájában nagy rend uralkodik: az általa teremtett alapelveket csapatában mindenkinek a munka minden fázisában (előkészítés, főzés, tálalás) be kell tartania.

Közel Afrikához 

Aki gyakran utazik messzi tájakra, néha beleesik abba a hibába, hogy nem veszi észre, amikor a közelében is található érdekes, élhető, különleges hely. Így jártam én is a legkisebb uniós tagországgal, Máltával.

Wokkirály, süteményherceg 

Kínában már időszámításunk előtt több ezer évvel is ismerték és fogyasztották az egyik legsokoldalúbb fűszernövényt, a gyömbért. Őshazája India nyugati partvidéke, ahonnan sokfelé elterjedt: ma már a világon mindenütt használják, sokan gasztronómiai, mások gyógyászati célokra.

Ibis: 1000! 

Az Accor több mint 1700 gazdaságos szállodájával a világ vezető hotelüzemeltetője a gazdaságos szegmensben. Az ibis márka ma ünnepli 1000. hotelnyitását a világon. Két évvel azután, hogy az ibis teljesen átformálta a gazdaságos szállodákra vonatkozó szabályokat és modernizálta az ibis, ibis Styles és ibis budget márkáit, az Accor csoport kézzelfogható eredményeket tudhat magáénak az ibis család példa nélküli megújulási programja révén. Sőt, az ibis még egy lépést tett előre, bemutatta az új ibis szobát, az ibis konyhát és megújított éttermi koncepcióját.

Alaposan belehúztak szállodáink az év végén 

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének friss trendriportja, amely a nemzetközi és hazai szállodaipar tavalyi első 11 havi teljesítményét vizsgálja az STR Riport és a KSH adatainak tükrében. 

Nem lesz szabad rablás Rioban 

Nem lesz szabad rablás Rioban

Összefogtak az egri szállodák 

Összefogtak az egri szállodák

Megszületett a csődegyezség az almádi hotel ügyében 

Rövidesen jogerősen lezárulhat az a csődeljárás, amit a bíróság tavaly novemberben indított a Ramada Balaton Hotelt működtető Aurora Hotels Kft.-nél.

Hazai hotelesek Oscar-díja 

Kezdjük a lényeggel: öt csillagos kategóriában a Boscolo New York Palace Budapest, a négy csillagos házak közül a Hotel Palazzo Zichy, Budapest és a Naturmed Hotel Carbona, Hévíz nyert, a három csillagosok közül pedig a Hotel Ibis Győrnek ítélte oda a szakmai zsűri az „Év szállodája 2013” díjat.

Nincs érdeklődő a hotelre 

Nincs érdeklődő a hotelre

Helyi kézművesek közreműködésével épült a hotel 

Helyi kézművesek közreműködésével épült a hotel

Mád a MÁK-ban 

Február 4-től két héten át a mádi boroké lesz a főszerep a pesti MÁK Bisztróban. A kiváló borokhoz természetesen egy harmonizáló menüsor is jár.

Újratervezték a Gál Tibor Emlékdíjat 

Az ikonikus egri borászról elnevezett megmérettetés lényege, hogy az Év Bortermelői ajánlanak a borszerető nagyközönség figyelmébe általuk tehetségesnek tartott borászokat. 

Ötcsillagos Trump hotel épül Belgrádban 

A New York-i Trump Organization ötcsillagos szállodát építene Belgrádban, a lehetséges helyszínek között a bombatalálatot ért vezérkari épület is szóba került – olvasható Ivica Dačić kormányfő kabinetjének hétfői közleményében.

Hotel lett a malomból 

Amit és ahogy a Böszörményi úton véghez vittek, az előtt még a városvédők is fejet hajtottak: a 150 éves, eredeti funkciójában szél-, majd gőzmalomként működő épület olyan új ruhát kapott, hogy ahhoz közel s távol nincs hasonlatos minőség, se esztétikai élmény. Hivatalosan is bemutatták a négycsillagos Malom Hotel Debrecent.

Nyolcemeletes szálloda épülne a Hunyadi téren? 

Nyolcemeletes szálloda épülne a Hunyadi téren?

Erdélyben a meleg miatt pang a szállodapiac 

Nagy veszteséget okoz a meleg időjárás a hegyi üdülőhelyek számára, a turisták száma 70-80 százalékkal alacsonyabb, mint az 2013 januárjában volt – írja a Mediafax.

Egy perc alatt épül fel a legmagasabb szálloda 

Az új év első hétvégéjén adták át hivatalosan az Észak-Amerika-i kontinens legmagasabb szállodáját New Yorkban. A "2 in 1" szálloda, amely a Courtyard By Marriott and Residence Inn Central Park nevet kapta, 752 láb és 9 hüvelyk (azaz valamivel több, mint 230 méter) magas, és a Broadway és az 54. utca sarkán található.

Kormányzati gyámság alatt a bezárt szentgotthárdi szálloda 

A szentgotthárdi fürdőt és a mellette található, kilenc hónapja zárva tartó négycsillagos szállodát üzemeltető társaságokat stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítették.

Megújul a sikondai termálfürdőhöz tartozó szálloda 

Korszerűsítik a termálfürdőhöz tartozó szállodát a Komlóhoz tartozó Sikondán, a komplexum a tervek szerint február végén nyitja meg kapuit Ambient Hotel & AromaSpa néven.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!