"A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene"

Mondja a híres underground zenekar. Jó hír, hogy lehet hozzá készíteni. És bizonyítottan értéknövelő, fogyasztásösztönző hatással bír - derült ki egy MSZÉSZ szekcióülésen.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének jogi- és adóügyi szekciójának előadójaként az Artisjus képviseletében dr. Filák Mária és partnerük, a Mood Media képviseletében Nagy Réka tájékoztattak együttműködésük részleteiről. Az Artisjus és a Mood Media közös érdeke, hogy a szerzők dalait minél több helyen, minél többször játsszák, a szolgáltató pedig testre szabottan tudja megtervezni egy-egy szálloda, étterem, üzlet, stb. számára azt a zenei csomagot, amely többletélménnyel ajándékozza meg a vendéget, vevőt.

Nagy Réka említett egy kísérletet, mely során ugyanabban az étteremben, ugyanazt az ételt 20 százalékkal drágábbnak pozícionálta a vendég, ha klasszikus zene szólt az elfogyasztása közben mint amelyikhez nem volt zene. Az Artisjus öt éve 7-8 háttérzene szolgáltatóval működik együtt, közülük a Mood Media az, amelyiket a legfegyelmezettebb adatszolgáltatónak tartja. Az Artisjus és a Mood Media közötti szerződés értelmében, az utóbbi szolgáltatását megrendelők, akár 50 százalékos kedvezményt kaphatnak a szerzői jogdíjakból - hívták fel a figyelmet.

Több szállodás szakember jelezte, hogy az Artisjus nem veszi figyelembe a szállodai szakmára jellemző sajátos különbségeket, így fordulhat elő, hogy egy vidéki 3 csillagos 25 szobás ház többszörösét fizeti a jogdíjnak, amelyet a négycsillagos száz szobás budapesti hotel fizet. Filák Mária elmondta, az MSZÉSZ kezdeményezésére 2-3 éve napirenden van egy reform kidolgozása, hogy miként tudják, differenciálni a hoteleket, hogyan tudnak csomagokat kialakítani a közös helyiségek alapján, ahol szól a zene. Ehhez Filák a szövetség tagjainak aktív együttműködését kéri.

Salamon András, ügyvéd arra hívta fel a szállodák figyelmét, hogy afüggetlen jogkezelő cégek váratlan díjbekérő felszólításait nyugodtan hagyják figyelmen kívül, hiszen a követelés csak akkor jogos, ha a céggel előzetesen leszerződött a hotel. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szállodák sok esetben kapnak úgy is díjbekérőt, hogy nem szerződéses partnerei ezeknek a szolgáltatóknak. Ha pedig egy ilyen cég a bírósághoz fordul, hogy valamelyik szálloda jogdíj fizetés nélkül játszotta le valamely szellemi tulajdonát képező filmet vagy zeneszámot, azt tudnia is kell bizonyítani - hangsúlyozta a jogász.

Forrás: Turizmus Online


Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL

Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL 

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.